Skip to content

MORGOTH – Hivatalosan feloszlott a német death metal banda

Hivatalosan bejelentette feloszlását Németország egyik első death metal zenekara, az 1987-ben megalakult Morgoth. A csapat első ízben 1998-ban oszlott fel, 2010-ben azonban újjáalakult, a 2015 tavaszán megjelent Ungod lemezen viszont már Karsten Jäger (Disbelief) énekelt, az eredeti vokalista, Marc Grewe ugyanis 2014 végén kiszállt a zenekarból.

Marc idén hozott ki egy új lemezt az Insidious Disease zenekarral, a Morgoth pedig már 2018 közepe óta bizonytalan idejű szünetet tartott. Most véglegesen lezárták a történetet.

www.facebook.com/MorgothOfficial

Már két és és fél telt el a legutóbbi híreink, és a szünetünk bejelentése óta. Az idő tényleg gyorsan repül! Sok mérlegelés után mo9st bejelenthetjük, hogy valóban elérkeztünk a Morgoth útjának végéhez. Érdekes és kihívásokkal teli út volt ez az újjáalakulás óta, és örökké emlékezni fogunk a hihetetlen élményekre. Köszönjük mindenkinek!

Élvezzétek és támogassátok továbbra is a zenét, amely örökre megmarad mindannyiunk számára. A legjobbakat kívánjuk egy remélhetőleg jó / jobb 2021-re… Legyetek biztonságban és maradjatok súlyosak!


MORGOTH
(1987 – 2020)