Skip to content

MONASTERY – Új single, új klip!

Megjelent a Monastery új dala ‘Chase the Heretics’ címmel, ezzel egyidőben pedig napvilágot látott az erre készült szöveges videó is, melynek a képi világát ezúttal Drain Hope alkotta meg. Ez a dal a harmadik előzetes az október közepén megjelenő új albumról (Revenge is Mine), amely az előzőhöz hasonlóan a spanyol Art Gates Records gondozásában jelenik meg. A dal hangmérnöki munkálatait – akár csak az új album esetében is – Christian Donaldson (Cryptopsy-gitáros, producer), végezte. A csapat a nyár folyamán hazai, szlovén, és szlovákiai fesztiválokon lesz élőben látható, ősztől pedig ismét turnéra indul!

nka