Skip to content

MODERN LIFE IS WAR – Tizenkét év után új album

Az iowai hardcore/punk banda, a Modern Life Is War a 2000-es évek elején alakult, és három albumot adott ki, mielőtt 2008-ban feloszlott volna. Nem sokkal később jött a diadalmas visszatérés, és a 2013-as Fever Hunting album. Nos, azóta ugyan együtt van a banda, ám új nagylemezt nem adott ki. Egészen mostanáig…

Úgy hírlik, a Modern Life Is War még ebben az évben kiadja új albumát, a Life On The Moon-t. A srácok az új hanghordozó produceri munkálatait régi munkatársukkal, Brooks Strause-zal együtt látták el. Sőt, a Coliseumból és a Fotocrime-ból ismert Ryan Patterson is besegített egy csomó számban.

Az albumról elsőként bemutatott kislemezdal, a Johnny Gone egy kétperces támadás, amely költői merengésként is felfogható az emberellenes rendszerekben való életről. És nem mellékesen Brooks Strause még orgonázik is benne.

„Egy ellenreklám. Egy vicc? Egy rejtvény. Annyira elavultnak érzem magam, amikor erről az egészről van szó, és őszintén szólva épp itt az ideje. Állandóan a kilépésen gondolkodom. Johnnyt (nem John Paul Eich-t, nem John Lyndont és nem John Lennont) céltalan népi nullának nevezték. Azzal vádolták, hogy kocsikázik, forradalmi újságokat nyomtat és tönkremegy. Olyan ötletei vannak, amelyek éjjelente ébren tartják, és nem tud munkát vállalni. Erotikusan hatnak rá a kormányhivatalok fehér borítékban küldött gazdasági fenyegetései. Az ohiói Kelet-Palesztinától az iráni Teheránig. Egy dal, hogy rendezzük a számlát, és végre egyszer valamire való dologra használjuk ezt a platformot, először az életben, és talán szórakozzunk is vele. Mint egy neurotikus villámcsapás. Egy tűzgolyó az éjszakai égbolton egy fecsegő rakétából, amit azért küldtek, hogy szétzúzza a békeidőt. Főszerepben Mickey egér, Mahsa Amini, Jinx, Jane és Kalifornia királynője” – tette hozzá a szerzeményhez Jeff Eaton, a Modern Life Is War frontembere.

MODERN LIFE IS WAR – Life On The Moon
(09/05 – Deathwish Inc./Iodine Recordings)

1. Invocation
2. First Song On The Moon
3. There Is A Telephone That Never Stops Ringing
4. Empty Shoes
5. Jackie Oh No
6. Johnny Gone
7. Homecoming Queen
8. You Look Like The Morning Sun
9. In The Shadow Of Ingredion
10. Bloodsport
11. Kid Hard Dub
12. Over The Road
13. Talismanic

https://modernlifeiswar.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a júniusi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw