Október 16-án, szombat este 40 év Pokolrock címmel országos találkozót hirdetett a Moby Dick a Barba Negra klubba.
Ebből az apropóból Gőbl Gábor basszusgitáros, a soproni banda kezdetben még külsős szervezője idézte fel a befutás előtti hőskorszak egy szakaszát.
„Fiatal tinédzserként eljártam Eddára, P. Mobilra, Korálra. Akkoriban indult Nagy Feróval a Bikini, és ott volt egyik nagy kedvencem, a Hobo Blues Band. Hozzám legközelebb persze a Beatrice állt! Én is eljártam az országos bandák soproni koncertjeire, mert ez volt az akkori magyar ifjúság életérzése. Legalábbis a rockeres részének. És a Moby Dick – Smici, Norbi, Rózsi, Miki, majd utána Kurti, ugyanazt tudta, mint a sztárok, csak ők fiatal soproni srácokként álltak a színpadon. Ugyanakkora tömeget verbuváltak, mint a befutott országos nagyzenekarok…
…Nekem az országos sztárok közül az ideálom Nagy Feró volt. Ekkoriban a Rice nem működött, a szellemiségét a Feró által megalapított Bikini hordozta. 1984 őszén eljött egy soproni közönségtalálkozóra, az egyetemi KISZ-házba. Feró nagyon közvetlen volt. Az élménybeszámolós program zárása után még vagy két órán át beszélgetett a sokáig kitartó néhány, hozzám hasonló lázadó fiatalemberrel. Akkor kezdtem neki tolni a Moby Dicket. Beszéltem neki a bandáról, de akkor nem volt nálam kazetta, amit oda tudtam volna adni neki. Feró megadta a békásmegyeri címét!
Pár hónappal később 1985 januárjában felszálltam a vonatra és elvittem el neki a Moby Dick demókazettáját Budapestre. Egy Lukács György nevű kommunista filozófusról elnevezett békásmegyeri panelház földszintén lakott. Csöngettem. Az anyukája nyitott ajtót. Mondta, hogy Ferike nincsen otthon, majd valamikor jön… Baromira hideg volt, ezért a lépcsőházban vártam rá, néhány órát. Este hét után meg is érkezett Feró, emlékszem egy erdélyi típusú vastagon bélelt bőrdzsekiben volt. Nagyon meglepődött. Behívott a kis panellakásba…
Gábor barátom Sopronból – mondta édesanyjának. Megelőlegezett volt ez a bizalom, hiszen nem voltunk barátok. Csak egy 16 éves kölyök voltam, aki 1980 óta szinte minden nap meghallgatta a Philips kazettámon a Beatrice lövői meg csornai koncertjének sistergő felvételeit, aztán meg nagy büszkeséggel krumplistésztát faltam Feró mellett a konyhában.Egy jó órát szánt rám, különböző izgalmas sztorikat előadva, majd volt szíves és a külvárosból a Ladájával elvitt a vasútállomásra, hogy elérjem még az aznapi utolsó soproni vonatot, amit persze lekéstem. A januári hideg éjszakát a csövesek mellett vészeltem át a Déli pályaudvaron.
Aztán pár hét múlva csörgött a telefonunk. Édesanyám vette fel, pont otthon voltam. Gábor, gyere! Nagy Feró keres… szerintem meg is szédültem! ‘Gáborkám, ezek a nóták baromi jók, de lehetne még javítani rajtuk, hogy még jobbak legyenek’. Feró már akkor is igazi mentorként viselkedett. Hozzáteszem, mindenféle érdek, és anyagiak nélkül! Nála többet senki sem segített a magyar fiatal rockzenei generációnak! Aztán eljött Sopronba, a Moby Dick próbára. Nálunk is aludt. Megint volt együtt töltött vacsora… Véleményt formált, tanácsot adott, magyarázott. Tökre megvan, hogy a bandából mindenki élvezte ezt a közvetlenséget, amivel baromi nagy hatást gyakorolt mindegyik tagra! 1987-ben Feró újjáalakította a Beatricét. Következő dobásom persze az volt, hogy tudjunk előttük játszani. Ebben Feró Szűcs Férdihez irányított az ikonikus banda menedzseréhez. Nem bíztam a véletlenre. Sopronból irány a személyes kapcsolatfelvétel céljából Csepelre Frédihez…
Mindent elmondtam magunkról, meg Feróval kapcsolatos történésekről, aztán 1987-től kezdődően két éven át úgy 30-35 koncerten léptünk fel a Beatrice előtt, főleg az ország középső és nyugati részén, no meg a Petőfi Csarnokban. Azt azért tudni kell, hogy a legtöbb bandának nagyon nehéz volt a Beatrice előtt játszani, mert a közönségük egy része meg sem érkezett a kezdésre, aki meg ott volt, azt általában nem érdekelte az elő banda, sőt éppen, hogy nem fordult a színpadon lévő zenekar ellen! Mi totál kilógtunk ebből a sorból, mert a Nem vagyok idegen, a Patkányirtás, a Csaló, a Pokolrock, a Bűn Krisztusa, a Keresztes vitéz, baromira megfogta a Ricséseket is, és irtó sikeresek tudtunk lenni, sok százan tomboltak már a Moby Dickre is a Rice előtt!
Ezzel párhuzamosan volt szerencsém személyesen megismerkedni Török Lászlóval, a Magyar Rádió népszerű sportriporterével. Tőle is nagy segítséget kaptam! Emlékszem reggeli főműsoros rádióriporton is voltam a Bródy Sándor utcában. Laci bácsinak – aki akkor még persze nem volt bácsi – köszönhetően már 1987-től kezdődően be tudtunk kerülni a Magyar Rádióba, ahol lejátszották a Nem vagyok idegen, Zokog a lelkem, Járványveszély,Keresztes vitéz, Prométeusz dalaainkat. Furcsa így visszatekinteni, hogy az elmúlt 20 évben a Moby Dick daloknak teljességgel lehetetlen bekerülni a Magyar Rádióba, ahová annak idején a nyolcvanas évek végétől úgy 1995-ig meg sima ügy volt.„
