Kiadó: PROFOUND LORE / Írta: MILÁN PÉTER / 9
Rég éreztem már ennyire nehéznek egy recenzió megírását: cserbenhagynak az eszközök, hogy érzélkeltessem mindazt, ami ezen a lemezen hallható. A Mitochondrion a híres/hírhedt kanadai black/death-színtér egyik legpatinásabb neve, mondhatni, aki éli ezt a fajta zenét, lélegzetvisszafojtva várta, hogy a kvartett visszatérjen. Csaknem tizennégy év telt el a Parasignosis óta (csak két rövid kiadvány érkezett közben), vagyis a várakozás már kezdett kínterhessé válni. Ilyenkor az ember elvárásai már kezdenek nem evilági színezetet ölteni, mivel minden egyes lemez nélküli év után megerőssítetik az érzés, hogy valami nagyszabású van készülőben. A képzeletbeli hegyet pedig csak építi, építi az ember… S mikor megérkezik a mű, az arcra kiül a döbbenet, mert a várakozások elsöpörtettek…
A 21. századi black/death metal legjobbjai arról nevezetesek, többek között, hogy e műfajok eredeti szellemiségéhez méltón a folyamatos határtágítást, hódítást tartják szem előtt, s nem azt, hogy „ők egy death vagy black metal zenekar, amelynek ilyen és ilyen lemezt kell írnia”. E csökött szemlélettel anno nem alakult volna meg a Hellhammer, majd a Celtic Frost, nem lett volna Bathory, a Slayer nem adta volna ki a Reign In Blood után a South Of Heavent, nem születtek volna olyan kolosszusok, mint az Altars Of Madness, majd nem lett volna mindent elsöprő black metal-tornádó a ’90-es években. A harmadik évezred legkomolyabb viharkeltői ugyanezzel a felfogással állnak neki a zenélésnek: mintha háborúba indulnának, totális tabula rasa, belevetjük magunkat az ismeretlen mélységbe…
A 2003-ban Vancouverben alakult Mitochondrion eme irányvonal nyílhegyét képezi. A Vitriseptome című dupla albummal (85 percben) a teljes színteret kapitulációra kényszerítik, s ugyan ez zene, nem holmi verseny, ez a fogat még egy olyan nagyágyúkkal teli színtéren is, mint az Antediluvian, az Adversarial, a Portal, vagy az Ulcerate, tekintélyt parancsoló teljesítményt nyújt. Nehéz röviden felvázolni a Vitriseptome anyagát, ugyanis ötletek valóságos miriádja kavarog szüntelen kaleidoszkopikus rendben, amelyek miértjét, hogyanját talán csak maga a csapat ismeri.
Egyrészről masszívan experimentális a kanadaiak black/death metalja, másrészt tetten érhetők olyan riffek, hangfüzérek, amelyek a death metal leginkább határlebontó klasszikusaira utalnak, csak éppen ezerszer megcsavarva, szögesdrót-ágyba fektetve. A stúdióban nem kevés hangszert, gitárt, vehettek fel, ugyanis az album néhol olyannyira kaotikus, hogy kvázi hagyományos gitárzene esetében aligha lehet ennél nagyobb zajt kreálni. Zajból álló zuhatagok, szüntelen örvénylések kavarognak, mintha a zenészek a világok harcát akarták volna hangokba foglalni. Amikor egy-egy pillanatra, például számkezdéseknél, tisztul a kép, hallhatjuk, hogy Shawn Haché gitáros/ énekes, valamint Nick Yanchuk kiérlelt riffeket facsar, amelyeket a későbbiekben folyamatos irdalásnak, szabdalásnak, nyújtásnak, egyéb transzformációnak vetnek alá.
Nem árulok zsákbamacskát, rendkívüli feladat ezt a lemezt hallgatni, de akik nem szórakoztató zenében utaznak, továbbá legalább ennyire távol tartják magukat a stílusgyakorlatoktól, és az extrém zene valódi élharcosait kutatják, örömmel ugranak bele a habokba. A zenekar senkit sem fog kézen fogva vezetni az úton, minden egyes hangért, felfogott dalrészletért külön meg kell küzdeni, s aki így áll hozzá a hegy megmászásához, végül pontról pontra megismerheti legalább a mú körvonalait és egyes belső tartományait. Hallhatja Sebastian Montesi basszustémáit az Argentum Mortifixion őskáoszában, és Karl Godard eszelős dobolását.
Végtelenül vad, ugyanakkor szofisztikált, brutális és epikus, szürreális és szinte füllel hallhatóan valószínűtlen, amit a Mitochondrion e visszatértő monstruózus albumon bemutat. Hangok tűnnek fel a semmiből, majd halnak el nyomtalanul. A teljes extrém zenei paletta új alapokra helyezése zajlik, hogy aztán ezeket az alapokat is felszántsák, felszámolják, hogy a szüntelen újrateremtés szubsztanciáivá legyenek e zenei alkimisták műhelyében.
Minden határ eltörlése, a pusztítva alkotás/alkotva pusztítás ezer fényben fluoreszkáló megtestesülése a Vitriseptome. Még magam sem hiszem el, amit hallok.
–
.
