A szakképzettséget igénylő munkák mellett mindenképp meg kell említeni azokat a munkaköröket, amelyeket betanulással, különféle végzettség nélkül is el lehet végezni. Tulajdonképpen a munkáltató tanítja meg ilyen esetekben a munkavállalóval azt, hogy mit kell pontosan csinálni.
Gyakorlatilag az év bármely szakaszában kínálkozik a lehetőség, és szinte nincs is olyan cég, ahol ne adódna ilyen jellegű feladat. Így például elérhető betanított munka Debrecenben éppúgy, mint Szegeden, Pécsett vagy akár Győrben.
Cikkünkben sorra vesszük ezeknek a munkaköröknek a főbb jellemzőit, hozunk néhány gyakorlati példát is, ezzel adva némi segítséget az álláskeresőknek.
Mi a betanított munka?
Ahogy már írtuk, és a megnevezés is mutatja, ezeket a munkákat betanulással lehet elvégezni. Általában elegendő hozzájuk az általános iskolai végzettség, a többit pedig rá lehet bízni a munkaadóra! Ugyanis az illetékes szakterületen fogják megtanítani a munkavállalónak, hogy mi is pontosan a feladata.
Ezeket gyorsan és egyszerűen el lehet sajátítani, éppen ez a lényege! Általában termelési egységeknél kínálkoznak ilyen lehetőségek. Legtöbbször fizikai munkáról van szó, ami rutinszerű feladatok elvégzését jelenti, így az állóképesség és a monotonitástűrés elengedhetetlen.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Karbantartási feladatok, gépkezelés, raktározási tevékenység, minőség-ellenőrzés, termékek összeszerelése, pakolás is mind lehet a betanított munkás feladata. A multinacionális vállalatoknál kínálkozik a legtöbb ilyen pozíció, de ez nem azt jelenti, hogy kizárólag csak náluk lehet elhelyezkedni.
Sok szezonális feladat is adódik például egy rendezvényszervező cégnél is, ahol a nyári fesztiválok során rakodni kell a kellékeket, zenei eszközöket, vagy épp a színpad építésében kell besegíteni. Szintén szakképzettséggel nélkül betölthetők, de betanítással járnak az idényjellegű mezőgazdasági munkák. Többek között a különféle zöldségek, gyümölcsök leszedése, átválogatása és szükség esetén az árusítása is idetartozik.
Arra fel kell készülni, hogy bizonyos munkákat (például a gépkezelői, operátori feladatokat) éjszakai műszakban kell elvégezni. Ilyenkor akár műszakpótlékok is járhatnak, de ezt előzetesen le kell egyeztetni a munkáltatóval, és szerződésben is rögzíteni a részleteit.
Debreceni lehetőségek
Az, aki az északkeleti régióban keres betanított munkát, szerencsés helyzetben van, hiszen folyamatosan kínálnak ilyen lehetőségeket a gyártással, termeléssel foglalkozó nagyvállalatok. De ott van a Campus Fesztivál is nyáron, ahol mind az előkészületekhez, mind az utómunkálatokhoz szoktak keresni munkatársakat betanítással.
Érdemes kellő precízséggel és az elvárt minőségben elvégezni az odabízott munkákat, mert ha elégedett a munkáltató, később is vissza fogja hívni a munkavállalót.