MISFIT RIVER – Új EP-előzetes dal a dunaújvárosi csapattól: Craving For Sorrow

Craving For Sorrow címmel már a harmadik EP-előzetes dal is meghallgatható a dunaújvárosi Misfit River zenekartól. Az új EP Drill The Vein címmel érkezik majd, a csapat legutóbbi EP-je a 2018-as Dark Waters volt.

József Mátyás énekes:A Craving For Sorrow lényegében arról szól, hogy az emberiség nem képes tanulni a saját hibájából és ezáltal a történelem egy folytonos ördögi mókuskerékben van. Olyan ez a jelenség, mintha valahol a lelkünk mélyén, egy részünk mindig éhezne a bánatra/fájdalomra és hogy emiatt képtelenek vagyunk huzamosabb ideig békében élni. Kínozzuk magunkat generációkon át sötét emlékek állandó felhánytorgatásával, hogy nehogy kialudjon a gyűlölet és bosszúvágy lángja. Állandó feszültségkeltés veszi körül az életünket és ezáltal nem csoda, hogy valahol a világon, akár most ebben a pillanatban is, éppen elpattan az a bizonyos húr valamilyen formában. Sajnálatos módon valamiért úgy vagyunk kódolva, hogy a fájdalom jobban képes irányítani az életünket mint bármilyen más érzelem.

A sorban következő dalunk előtt a terveink szerint egy szöveges videó érkezik majd a korábban bemutatott Serpent Draped Arms dalhoz.





www.facebook.com/misfit.river


misfitriver.bandcamp.com



MISFIT RIVER – Craving For Sorrow (a Drill The Vein EP előzeteseként)





MISFIT RIVER – Serpent Draped Arms (a Drill The Vein EP előzeteseként)
MISFIT RIVER – Fragmented (szöveges videó a Drill The Vein EP előzeteseként)









KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Ahogy tavasszal már beszámoltunk róla, Iconic néven egy új hard rock banda született, többek között Joel Hoekstra gitárossal és Tommy Aldridge dobossal a Whitesnake-ből.
Már három lemezelőzetes dalt is bemutatott az Arch Enemy az utóbbi hónapokban, a Deceivers című új albumuk pedig július 29-én jelenik meg. Most pedig már itt a negyedik új dal is, a Sunset Over The Empire - hivatalos videóklippel együtt.