Köteles Leander születésnapja előtt egy nappal érkezett a hír, hogy egy minden eddiginél nagyobb koncertre készül a zenész 2025. augusztus 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Azok a rajongók, akik már régebb óta figyelemmel kísérik Leander karrierjét, szinte már számíthattak arra, hogy az idén 40. életévét betöltő művész ismét egy nagy dobásra fog készülni a jubileumi alkalom kapcsán, Leandertől ugyanis nem idegen, hogy különleges módon ünnepelje a fontosabb évfordulóit.
Az idei évi műsor gerincét adó Leander Szimfonik egy hasonló jubileum alkalmával indult útjára 2018-ban. Az akkor 33 éves Leander egy nagyon különleges, dupla teltházas előadással ünnepelte, hogy Krisztusi korba ért. Az első Pejtsik Péter által készített szimfonik átiratok eme jeles alkalomra készültek el (a lista azóta már bővült, hiszen a Leander Szimfonik egy aktívan működő projekt a Leander Kills és az – 5 év után – idén visszatérő Amigod mellett).
2019-ben ünnepelte Leander a ’Csak te’ című dalának a 10. évfordulóját, melynek alkalmából több régi zenésztárs is vendégeskedett a koncerten. A Leander Kills mellett fellépett az Amigod, és Leander régi zenekara a Babylon is. A Leander 10-re keresztelt koncert a mai napig tartja Leander karrierje során a nézőcsúcsot.
.
Az Amigod visszatérése
Az Amigod idei visszatérése több szempontból is különleges. A zenekar 5 évig inaktív volt, a szünetről pedig Leander úgy nyilatkozott egy interjúban, hogy „a pandémia alatt megállni kényszerültünk, és amikor újraindult az élet, minden energiánkat a Leander Kills-be fektettük”. Mi sem bizonyítja jobban ezt a kényszerhelyzetet, mint hogy a június 19-én megjelent visszatérő daluk, a „Táncolj nekem” már évek óta a fiókban állt. A zenekar a Leander Szimfonik és a Leander Kills mellett szintén fel fog lépni a Margitszigeti koncerten.
Két év után először 2025. augusztus 19-én láthatja a közönség újra Köteles Leandert és a Leander Kills-ből is jól ismert Czifra Miklós gitárost egy színpadon.
Leander közös munkája Czifra Miklóssal 2023. márciusában félbeszakadt, amikor is 7 év után Miki kilépett a Leander Kills-ből. Akkor úgy fogalmazott a zenekar hivatalos oldalán megjelenő bejelentésben, hogy „még az is lehet, hogy majd egyszer újból egy színpadon állunk és onnan folytatjuk ahol abbahagytuk”. Akkor még nem lehetett tudni, hogy az Amigod visszatérés fogja újra összehozni Leandert és Mikit.
Mi várható a jubileumi koncerttől?
Az este rengeteg izgalmat tartogat magában, hiszen a helyszín már önmagában is impozáns, és ehhez társul majd Köteles Leander különleges, izgalmas és nagyon sokszínű zeneisége, ami mellett Pejtsik Péter karmester vezénylésével a Leander Szimfonik, a Leander Kills és az Amigod zenekarok egytől egyik kiváló zenészei, más-más stílust képviselve fogják kísérni külön-külön és egyben is Leander eddigi legfontosabb szerzeményeit.
