A hónap elején Don Dokken egy interjúban szóba hozta egykori zenésztársát, Mikkey Dee dobost, aki a 90-es évek elején a Motörhead tagja lett, jelenleg pedig a Scorpions dobosa. Az énekes úgy fogalmazott, hogy Mikkey Dee és a felesége Ausztráliában koronavírusos lett, kórházba is került és nagyon rosszul volt, 15 kilót is leadott a betegség következtében.
Mikkey Dee egy közleményben pontosította a róla elmondottakat:
„Szeretném tisztába tenni a pletykákat, ami Don Dokken kijelentéseit illeti a korona-helyzetemmel kapcsolatban. Valóban elkaptam a koronát és nagyjából egy hónapon át beteg voltam. Április közepe óta azonban teljesen gyógyult vagyok, a hónap végén már hokiztam és doboltam is…
…Sajnos a jó barátom, Don néhány rossz infóhoz jutott. Nem Ausztráliában kaptam el a vírust, hanem Svédországban. Nem adtam le 15 kilót, annak csak nagyjából a felét. De ahogy említettem, már teljesen felgyógyultam és az antitesteket is kimutatták bennem, szóval minden a lehető legjobb.
Alig várom, hogy újra minden normális legyen és hogy turnézhassunk. Köszönet, hogy törődtök velem és mindenkivel maximálisan együttérzek, akit érint ez a mostani helyzet a világban. Vigyázzatok magatokra!” – Mikkey.