Skip to content

MIDNIGHT IN NOVEMBER – Új dal és klip a budapesti modern metal csapattól: Run

Harmadik új dalával jelentkezett a modern metalos budapesti Midnight In November. A Reason és a Tears of Gaia után a friss dal, a Run is előfutára a készülő konceptlemezüknek.

A Run egy készülő koncepciós album legfrissebb darabja. A nagylemezünkön a hét fő bűnt járjuk körül és azt, hogy az egyes bűnöket mi magunk hogyan, milyen módon éltük meg, hogyan követtük el ezeket a saját életünkben. Míg a 2019-ben megjelent Reason (Luxuria) a bujaságot mutatta be, önmagunk feladását a szerelemért és a testi vágyakért, a 2020 végi Tears of Gaia (Gula) a falánkságra koncentrált, a világunk, a bolygónk felfalásán keresztül, a Run (Acedia) pedig – a címmel picit ellentmondó módon – a lustaságot/jóra való restséget helyezi a középpontba.





www.facebook.com/midnightinnovember


„…Valószínűleg sok ember számára lehet ismerős az az állapot, vagy az a periódus az életünk során, amikor igyekszünk teljesen elzárkózni a külvilágtól és a minket, vagy akár a környezetünket és az egész világot érintő problémák elől. Ez az az állapot, amikor képtelennek érezzük magunkat arra is, hogy akár a legkisebb erőfeszítést megtegyük annak érdekében, hogy segítsünk magunkon vagy másokon, inkább a menekülést választjuk. Viszont ebbe az állapotba rettenetesen könnyű belekényelmesedni.

Hiába válik a saját elménk is egy egyre sötétebb és kietlenebb hellyé a külső ingerek nélkül, mégis rettentően nehéz onnan kilépni. Rossz belegondolni, hogy a komfortzónánk valójában milyen fojtogató hellyé tud válni.

Nagyon szeretnénk konkrét dátumot, vagy legalább egy körülbelüli hónapot megcélozni az album megjelenésére, de ez még nagyon korai lenne. Mivel a zenekar minden tevékenységét mi magunk végezzük a zene megírásától a felvételeken át grafikai és videóanyagok elkészítéséig, szeretnénk minden dalt addig csiszolni, míg azt nem érezzük, hogy kihoztuk magunkból a lehető legjobbat.”




MIDNIGHT IN NOVEMBER – Run (2021)


MIDNIGHT IN NOVEMBER – Tears Of Gaia (2020)
MIDNIGHT IN NOVEMBER – Reason (2019)

nka
KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw