Skip to content

MIDNIGHT – Cleveland és metal

A clevelandi Midnight új albuma, a Steel, Rust And Disgust május 23-án fog megjelenni. A Cleveland Metal című szerzemény pedig máris megismerhető róla.

„Nem teljesen újkeletű az az elképzelés, hogy vegyünk fel egy olyan albumot, amely egy bizonyos témájú, csupa feldolgozás-jammelésekből áll – mondta a Midnight alapító multizenésze, Athenar. – A lemez eredeti címe Throw Ups lett volna, tisztelgésként David Bowie Pin Ups című, szintén feldolgozásokból álló albuma előtt. Igaz, a Throw Ups csak két szótagból áll, nekem pedig hatra lett volna szükségem. Persze hívhattam volna Throw Downs Throw Outs Throw Ups-nak is, de az rohadt nagy hülyeség lett volna. Egyszerűen csak szerettem volna felvenni néhány dalt olyan zenekaroktól, akik osztoznak a szülőhelyem látványában, hangjaiban és szennyvizében. Néhányat ezek közül a melódiák közül talán már hallottatok, néhányat talán még nem. Szóval, legyetek szívesek, tegyetek magatoknak egy szívességet, és hallgassátok meg az eredeti verziókat is! Cleveland és metal! Ez a két szó úgy folyik össze, mint az olvadt acél. Ez a cím közvetlenül egy 1983-ban, az Auburn Records elődjénél, a Clubside Recordsnál megjelent azonos című válogatásalbumról származik. A dal erotikus szerelmes levélként íródott az elátkozott városhoz, ahová sodortak, és az ott élő alantas lakótársakhoz.”

MIDNIGHT – Steel, Rust And Disgust
(05/23 – Metal Blade Records)

1. Cleveland Metal
2. Iron Beast (Kratos cover)
3. I’m Insane (Synastryche cover)
4. Final Solution (Rocket From The Tombs cover)
5. Frenzy (Screamin’ Jay Hawkins cover)
6. Child Eaters (Rubber City Rebels cover)
7. 3rd Generation Nation (Dead Boys cover)
8. Rock N’ Roll Fever (David Allan Coe cover)
9. Carrions Keep (False Hope cover)
10. Black Leather Rock (Electric Eels cover)
11. Steel, Rust And Disgust
12. Agitated (Electric Eels cover)

https://midnight-ohio.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw