Skip to content

MHORAI – Megjelent a Waters

Mától kapható a Mhorai zenekar új nagylemeze. A kiadvány fizikai formátumban (6-paneles digipack + poszter!) és a streaming oldalakon is elérhető.

„Mondanom sem kell, hatalmas öröm számunkra, hogy végre teljes egészében hallhatjuk a második nagylemezünket. 2022 elején, mikor a lemez munkálatait elkezdtük, az volt a víziónk, hogy a ‘Hegemony’ atmoszféráját, amit annyira szerettünk az első lemezben, tovább vigyük. Mindezzel együtt azonban nem szerettük volna ismételni magunkat: a szándékunk az volt, hogy megtartsuk a zenénk alappilléreit, de új zenei struktúrákkal és új hangzással vegyítsük ezeket. Ezek mellett az elképzelések mellett sok olyan élmény is – negatív és pozitív egyaránt – ért minket zenekarként is, amik arra sarkalltak, hogy senkinek ne akarjunk megfelelni ezzel az albummal. A dalírás és a dalok koncepciói emiatt ösztönösebbek és nyersebbek lettek.

A dalírós összeülések kezdetén arra lettünk figyelmesek, hogy a dalötletek nagy részében megtalálható egy közös elem. Ez így tök jól hangzott, viszont elvetettük a hagyományos koncept album ötletét. Ahogy a zenék egyre jobban megértek, kiválogattuk a kedvenc témáinkat és csak utána kezdtük összefűzni őket egy albummá. Ebből a szempontból elmondható, hogy a dalok meglehetősen organikusan születtek. Nem állt szándékunkban kompromisszumokat kötni a hangszeres részekben: vissza nyúltunk a gyökereinkhez és a technikás, néhol darálós riffeket a klasszikus core-világból hozott breakdown-okkal fűszereztük de úgy, hogy végig megmaradjon a sodró lendület. Hogy sikerrel jártunk-e? Ezt majd Te mondd meg, miután meghallgattad a lemezt.

Az albumon megtalálhatók sorozatok, könyvek által életre hívott dalszövegek és történetek, azonban a legfőbb motívum mégis a világunkat fenyegető kataklizma. Igyekeztünk ezt a témát is több szemszögből vizsgálni, többféle jövőképet és kimenetelt felvázolni. Nem a világ megváltása vagy vészharang kongatása volt a célunk, hanem gondolatébresztő és emlékezetes történeteket tárni azok elé, akik azt választják, hogy elmerülnek ebben a 39 perces metal albumban. Ha készen állsz, akkor hunyd be a szemed és indulhat a merülés.”

Rendelés: https://metal.hu/shop/termek/mhorai-waters-cd-digipack/
Facebook-oldal: https://www.facebook.com/mhoraimetal

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw