Tragedy Of Delusion címmel a HammerWorld magazin márciusi számának extra CD-mellékleteként jelenik meg a 2010-ben alakult budapesti Meteora zenekar második nagylemeze.
A 2017-es Our Paradise lemez folytatásának első előzeteseként már a nyáron bemutatta az énekesnős szimfonikus metal csapat a szöveges videóval kísért My Reality dalt, amely a mai napon digitális single formában is megjelent, így hallgatható a Spotify, Deezer, Amazon Music Google Play Music és Apple Music felületein is. A Meteora már elkezdte forgatni a második lemezelőzetes dal klipjét, a aki ott volt a hónap elején a Female Metal Voices Tour magyar állomásán, már élőben is hallhatta.
Király Atilla billentyűs: „A My Reality az első single az új lemezről, egy trilógia első felvonása. Ebben a három számban egy toxikus kapcsolatot mutatunk be, ahogy az ember eleinte önmagát ostorozza, majd a végén a lelki gyógyulás útjára tér és tovább lép…
www.facebook.com/meteorabandhungary
…Úgy érezzük, hogy a lemezen zeneileg ez egy arany középút-dal, megvan benne az erő, a mélység és a slágerpotenciál is, anélkül, hogy nagyon elborult volna, mint ahogy azt a megjelenés után pár számnál majd hallhatjátok, és jól megmutatja mire lehet majd számítani tőlünk a közeljövőben.”
A Meteora frontján Holló Noémi énekesnő és a hörgős énekért is felelős Fülöp Máté basszusgitáros áll, így a zenéjüket főleg az úgynevezett ‘Beauty and the Beast’ stílusra, kettejük énekének, illetve hörgésének dinamikájára építik.
A Tragedy Of Delusion című új lemezen már Király Atilla billentyűs is csatlakozik hozzájuk a mikrofon mögött, így Mátéval együtt itt-ott tiszta férfi énekkel is színesítik a dalokat. A zeneszerzés nagy részét – a gitáralapokat és a szimfonikusokat – szintén Atilla végzi, a dalok kidolgozását így fejtette ki részletesebben:
„A kidolgozott gitár- és billentyűs alapokkal már egy vázat tudok küldeni a többieknek, ők pedig erre építik rá a saját ötleteiket. Az új lemezzel azonban mindegyikünknek elvárása volt, hogy még nagyobb, még energikusabb, még érdekesebb legyen mint az előző, és habár jó sok időt töltöttünk a számok csiszolásával, úgy érezzük ezt sikerült is végül elérni.”
METEORA – My Reality (szöveges videó a 2020-as Tragedy Of Delusion albumhoz)
METEORA – My Reality az online felületeken:
songwhip.com/album/meteora/my-reality
Már 2010 óta zajlik a munka a Metaorában, de az érdemi haladás és munka az első nagylemez, a 2017-es Our Paradise felvételei körülre tehető, így változatlanul friss lendülettel vágnak bele minden újabb projektbe.
„A Tragedy of Delusion címre keresztelt második nagylemez lesz az első hivatalosan kiadott szerzeményünk, így nagyon izgatottan várjuk a Nail Records-szal a közös munkát! A számok többsége a félretájékoztatás és dezinformáció pusztító erejét, valamint a valóság relatív mivoltának a témakörét járja körbe. Eddigi munkáink alapján a ‘magyar Epica’ és az ‘újjáéledt After Forever’ cimkéket hallottuk a legtöbbet, és habár igaz hogy ezek az előadók nagy hatással voltak, és vannak ránk, de igyekszünk megtalálni a saját hangunkat, és a saját utunkat a zenénkben.”
Holló Noémi – ének
Fülöp Máté – basszusgitár, hörgős ének
Solymosi Csaba – gitár
Király Atilla – billentyűs hangszerek, tiszta ének
Kása Gábor – dobok