Skip to content

METEORA – Jön az új album, friss klip és dal: Memento Mori

Tragedy Of Delusion címmel a HammerWorld magazin márciusi számának extra CD-mellékleteként jelenik meg a 2010-ben alakult budapesti Meteora zenekar második nagylemeze.

A 2017-es Our Paradise lemez folytatásának friss előzeteseként máris megismerkedhetsz a klippel kísért Memento Mori dallal.


www.facebook.com/meteorabandhungary



A Meteora frontján Holló Noémi énekesnő és a hörgős énekért is felelős Fülöp Máté basszusgitáros áll, így a zenéjüket főleg az úgynevezett ‘Beauty and the Beast’ stílusra, kettejük énekének, illetve hörgésének dinamikájára építik.


A Tragedy Of Delusion című új lemezen már Király Atilla billentyűs is csatlakozik hozzájuk a mikrofon mögött, így Mátéval együtt itt-ott tiszta férfi énekkel is színesítik a dalokat. A zeneszerzés nagy részét – a gitáralapokat és a szimfonikusokat – szintén Atilla végzi, a dalok kidolgozását így fejtette ki részletesebben:

„A kidolgozott gitár- és billentyűs alapokkal már egy vázat tudok küldeni a többieknek, ők pedig erre építik rá a saját ötleteiket. Az új lemezzel azonban mindegyikünknek elvárása volt, hogy még nagyobb, még energikusabb, még érdekesebb legyen mint az előző, és habár jó sok időt töltöttünk a számok csiszolásával, úgy érezzük ezt sikerült is végül elérni.”




METEORA – Memento Mori (a 2020-as Tragedy Of Delusion albumhoz)





METEORA – My Reality (szöveges videó a 2020-as Tragedy Of Delusion albumhoz)




METEORA – My Reality az online felületeken:

songwhip.com/album/meteora/my-reality




Már 2010 óta zajlik a munka a Metaorában, de az érdemi haladás és munka az első nagylemez, a 2017-es Our Paradise felvételei körülre tehető, így változatlanul friss lendülettel vágnak bele minden újabb projektbe.

„A Tragedy of Delusion címre keresztelt második nagylemez lesz az első hivatalosan kiadott szerzeményünk, így nagyon izgatottan várjuk a Nail Records-szal a közös munkát! A számok többsége a félretájékoztatás és dezinformáció pusztító erejét, valamint a valóság relatív mivoltának a témakörét járja körbe. Eddigi munkáink alapján a ‘magyar Epica’ és az ‘újjáéledt After Forever’ cimkéket hallottuk a legtöbbet, és habár igaz hogy ezek az előadók nagy hatással voltak, és vannak ránk, de igyekszünk megtalálni a saját hangunkat, és a saját utunkat a zenénkben.”


Holló Noémi – ének
Fülöp Máté – basszusgitár, hörgős ének
Solymosi Csaba – gitár
Király Atilla – billentyűs hangszerek, tiszta ének
Kása Gábor – dobok







A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw