Skip to content

METALLICA – Amikor Kirk Hammett először hallotta a Metallica nevét

A Gibson csatornájának Icons sorozatában Kirk Hammett volt a vendég, aki azt is felidézte, amikor az Exodus gitárosaként először találkozott a Metallica tagjaival, de azt is, amikor először hallott a bandáról.

Emlékszem, hogy együtt üldögéltünk az egyik nap (Kirk akkori bandája, az Exodus), amikor megérkezett a próbára az énekesünk, egy Paul Baloff nevű srác, aki egy abszolút mániákus volt, és azt mondta: ‘Metallica. Annyira súlyos, annyira súlyosak.”

Én meg egyből azt gondoltam, hogy ‘Metallica… Micsoda óriási név! A világ legjobbja. Egy metal banda számára ennél jobb nevet még nem is hallottam’.

Paul így folytatta: ‘Igen, és ma este a The Stone klubban játszanak. Menjünk el megnézni őket!’ És el is mentünk. Szó szerint 15 ember volt azon a bulin. Emlékszem, ahogy ott álltunk a színpad előtt… ‘Fú, ezek a srácok tényleg átkozottul jók’. De ismétlem, ténylegesen 15-en voltak a koncerten.




Pár hónappal később az Exodus-szal felléphettünk az egyik Metal Monday bulin, az volt az Old Wardorfban az első alkalom, hogy ott lehettünk a Metal Monday fellépői között. És mindez annak volt köszönhető, hogy jóban voltunk a főbandával, a Laaz Rockittal. Kettőnk között pedig volt egy másik banda is, a Metallica.

‘Hú, ez menő, a Metallicával fogunk játszani, ez óriási!’ És emlékszem magára a bulira is, ahol nagyjából százan lehettek, amikor játszottunk. Aztán jött a Metallica, és tele lett a klub. Nem tudom, honnan jött az a sok ember, de egyszerre csak ott voltak. A Metallica nagyjából 45 percen át játszott, és amikor vége lett a bulijuknak, a klub kiürült. Szó szerint kiürült. A Laaz Rockitra úgy 30 ember maradt ott.

A következő este egy jótékonysági buli volt a Metalmania magazin számára, ahol szintén a Metallicával játszottunk. És ott már jobb volt a helyzet, mert csak mi kettenléptünk fel, az Exodus és a Metallica. Legelőször a Mabuhay Garden öltözőjében találkoztam a srácokkal, ami valójában nem is volt egy öltöző, inkább csak egy folyosó. Ott indult a kapcsolatunk.

És vicces is, mert évekkel később gyakran megkérdezték, hogy mikor beszéltem először a srácokkal, én meg: ‘Először a Mabben találkoztunk’. Lars meg nem is emlékezett erre! (nevet) ‘Tényleg?! Ott találkoztunk?!’ És James-nek sem ugrott be az a találkozásunk. Még csak nem is emlékeznek rá!” (nevet)








KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw