Skip to content

METAL DE FACTO – A szamurájok útján

A power metalos finn Metal de Facto 2019-es albumát, az Imperium Romanum-ot nagy lelkesedéssel fogadták a műfaj kedvelői, és alighanem ugyanez a sors vár a február 9-én érkező Land of the Rising Sun Part I nagylemezre is. A Japánban lezajlott történelmi eseményeken alapuló korong két részre oszlik, amelynek második fejezete egy későbbi időpontban fog megjelenni.

Az Esa Orjatsalo (ex-Dreamtale) és Mikko Salovaara (Kiuas) gitárosok, Sami Hinkka (Ensiferum, ssSHhh) basszusgitáros, Benji Klint-Connelly (Everfrost) billentyűs és Atte Marttinen (ex-Kivimetsän Druidi) dobos alkotta ötösfogat tavaly új énekessel egészült ki, amikor a spanyol Aitor Arrastia csatlakozott a bandához. Az új felállás első kiadványa a Code of the Samurai című szerzemény, amelyhez Sami Hinkka a következőket fűzte hozzá:

„A Code of the Samurai volt az egyik első dal, amit az új albumhoz komponáltunk, így mint első kislemez is jó választásnak tűnt. Élőben már játszottuk, és látva azt, ahogyan a közönség tagjai a refrénnél a levegőbe emelték az öklüket, jó előjelnek tekinthető a jövőbeli koncertekre. És mi más is lehetne ideálisabb kezdete egy, a dicső történelembe és a japán kultúrába való kétalbumos utazásnak, mint egy hősies és nemes szamuráj útján belovagolni a csatába?”

METAL DE FACTO – Land of the Rising Sun Part I
(02/09 – Rockshots Records)

1. Rise Amaterasu
2. Code of the Samurai
3. Heavier Than a Mountain
4. Slave to the Power
5. Divine Wind
6. Tame the Steel
7. Superstars
8. 47 Ronin

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw