A francia dark rock kvartett, a Messalina kiadta új kislemezét, a No Color-t, amelyben a Doodseskader frontembere, Tim De Gieter is közreműködik. A dal a zenekar május 22-én megjelenő debütáló EP-jének, a Golden Wounds-nak a harmadik előzeteseként szolgál.
A Nizzából származó Messalina zenéjében a doom, a metal és a grunge hatásai ötvöződnek. A zenekar nevét a vitatott római császárnőről, Messalináról kapta. A felállás a francia extrém zenei színtérről jól ismert arcokat vonultat fel: JB Le Bail énekel és gitározik, míg a dobok mögött Rémi Serafino ül. Mindketten a Svart Crown és az Igorrr zenekarokból lehetnek ismerősek. Aymen Mahjoubi gitáron és vokálokkal egészíti ki a csapatot, Alexis Fedunizin pedig basszusgitáron játszik.
A kislemezhez egy fekete-fehér videóklip is készült. JB Le Bail akkor találkozott első ízben Tim De Gieterrel, amikor a Doodseskader frontembere az Amenrával turnézott.
„Ő tényleg egy hihetetlen személyiség, de az emberi oldalán túl a világnézete is nagy benyomást tett rám – mondta JB Le Bail. – Amikor elkezdtünk dolgozni ezen a számon, egyértelműnek tűnt, hogy be kell vonnom őt is a munkába. Elfogadta az ajánlatot, az összhang pedig természetesen alakult ki közöttünk. A dal szövege egy meglehetősen egyértelmű depressziós állapotról szól. Arról a pillanatról, amikor minden szürkévé válik, amikor már semmi sem érint meg bennünket igazán – még az sem, ami fel kellene, hogy pezsdítsen. Ugyan tovább haladunk, de minden monoton, színtelen.”
„Teljesen magától értetődő volt a számban való szereplésem – tette hozzá Tim De Gieter. – Tényleg úgy érezzük, hogy ebben a szerzeményben a két zenei világunk a lehető legszebb módon találkozik egymással. Őszintén rajongok a zenekarért és ezekért a zenészekért, így amikor felkértek, hogy vegyek részt a projektben, határtalanul lelkes voltam. A meghívás pont akkor érkezett, amikor szükségem volt arra, hogy kiadjak magamból bizonyos dolgokat, amik a szívemet nyomták, és a sötét feszültség és a féktelen energia effajta keveréke tökéletes táptalajt nyújtott eme gondolatoknak.”