Skip to content

Melyik színek állnak jól egy gyerekszobának?

A színek különböző hatással vannak a közérzetünkre, érzelmeinkre, így egyáltalán nem mindegy, milyen színek vesznek körül bennünket. A gyerekszoba falának festésénél különösen oda kell figyelni az egyes színek által kiváltott hatásokra, mert akár negatívan is befolyásolhatják a gyermek hangulatát, alvását. 

Nincsenek kőbe vésett szabályok a baba- és gyerekszobák színeit illetően, azonban nem árt megfogadni néhány, tapasztalatok alapján született jó tanácsot. Az erős színek erősen hatnak, megzavarhatják a gyerek nyugalmát, ráadásul korlátozzák a hozzá társítható bútorok, egyéb kiegészítők színeit. Tanácsosabb semlegesebb pasztell árnyalatokat használni a falak színezésére, mert akkor az apróbb tárgyak variálásával is látványos hatást érhetünk el, és megunni is nehezebb.

Milyen színű legyen a gyerekszoba?

Iskolások, tinik esetében már könnyebb dolga van a szülőnek, hiszen nekik már kialakult ízlésük, véleményük van, bár szívesen követik a trendeket is. A Festékpalota.hu-nál többféle bababarát falfestéket is talál, melyek egyike sem tartalmaz a szervezetre káros oldószereket, adalékanyagokat, így főként gyerekszobák ideális színezőanyaga.

Picik, ovisok szobája esetén sokan alkalmaznak tipikus lányos vagy fiús színeket, előbbiek közé tartozik a lila vagy a rózsaszín, utóbbihoz a zöld és a kék. Amennyiben egyszínűre festi a gyerekszobát, vigyázzon, mert egyes árnyalatok összenyomják a teret, míg mások rideggé tehetik azt. 

Mindig tartsa szem előtt, hogy a színeket soha nem önmagukban alkalmazzuk, ezért törekedjen harmóniára, a színek összjátékára. Élénk falszínek mellé fehér vagy más, visszafogottabb, semleges színek, halvány árnyalatok mellé élénkebb kiegészítők illenek.

Színek jelentése

Az ideális árnyalat kiválasztása előtt nem árt tisztában lenni a színek jelentésével, hiszen befolyásolják kedélyállapotunkat.

  • Zöld: Pozitív szín félúton a hideg és a meleg színek között. A természet színeként nyugalmat áraszt, optimizmust, boldogságot kelt.
  • Narancs: A leginkább megosztó meleg szín. Napfényes szobában jól mutat.
  • Sárga: Boldogságot sugall, világossá, barátságossá teszi a sötét helyiségeket, nagyítja a teret.
  • Piros: Energikus, melegséget árasztó, figyelemfelkeltő szín, serkenti az anyagcserét, oldja a szorongást.
  • Lila: A lányszobák egyik kedvelt színe. Kreativitásra ösztönöz, misztikus.
  • Kék: Nyugtató hatású, segíti az alvást.

A semleges színek, mint a bézs, a barna, a krém vagy a csontfehér meleg, megnyugtató árnyalatok, amelyek erőteljesebb, vidám színek mellett is jól mutatnak. 

Mit válasszak?

Amennyiben konkrét színben gondolkodik, érdemes megnézni világosabb és sötétebb árnyalatait is, illetve más színekkel kombinálni.

A színválasztás a térérzetre is hatással van, optikailag másként látjuk ugyanazt a teret a különböző falszínek esetén. 

2-3 színárnyalatnál nem érdemes többfélét használni, a játékosságot inkább dekorációkkal, kiegészítőkkel kell elérni, törekedjen kiegyensúlyozottságra, nyugodt légkör megteremtésére.

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
DEDIKÁLÁS: OKTÓBER 4.
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw