Skip to content

Megismerni valakit a sebhelyein keresztül – Scars című dalával debütál  a BREASTBONE

Fotók: Kitti Scarlet Katulic

A Breastbone egy budapesti balladikus poszt rock zenekar, melyet az énekesnő, fő dalszerző és szövegíró, a civilben pszichológusként praktizáló Rozsnyik Borka vezet. A csapat dalai mélyen önéletrajzi ihletettségűek: vágyról, kiszolgáltatottságról, a kontroll elengedéséről, gyászról és gyászfeldolgozásról szólnak, atmoszférikus, filmzenei kísérettel, rockzenei hangszereléssel. Az énekesnő fontosnak tartja, hogy dalaiban ne csak elmesélje és átdolgozza magán az élményeit, de egyúttal valamilyen megküzdési stratégiát is kínáljon a hallgatónak azáltal, hogy kitárulkozásával megmutassa: senki nincs egyedül az érzéseivel.

A Scars a zenekar első hivatalos kiadványa, a felvétel Dorozsmai Gergő irányításával készült a Tom-Tom Stúdióban.

„A dal zeneileg és szövegileg is összefoglalja a zenekar érzelemvilágát és mondanivalóját, struktúrája és hangszerelése jól képviseli a kontrasztokat. A páros verzék mesélős, szívdobogós, nyugodt hangulata után a páratlan refrének az ellentétes irányba haladnak, de végül a tudatosításnak köszönhetően mégsem csapnak át teljes őrületbe.”

.
„A nagyon intim ihletésű dalszöveg valós történeteket és sebeket elevenít meg, de mindenki számára átélhető módon. Egy felnőtt szerelembe, kapcsolatba  mindannyian úgy érkezünk meg, hogy testünkön és lelkünkön egyaránt ott vannak korábbi fájdalmak nyomai, ahogy jövendőbeli okozott és szerzett fájdalmak lehetőségei is. Ugyanakkor a sebhelyeknek van egy kifejezetten pozitív olvasata is, hiszen azt üzenik: a sérülés elkerülhetetlen, de képesek vagyunk a gyógyulásra.”

„A dalra erős hatással volt a Scarborough Fair című brit folkdal, amelyet a Simon and Garfunkel feldolgozásában ismernek a legtöbben: ebben a szerző lehetetlen feladatok elé állítja kedvesét, hogy az bebizonyítsa neki őszinte szerelmét. Bár mindkét dal ugyanabban a hangnemben íródott, és a Scars is megidézi a testre és lélekre gyógyírként használható négy gyógynövényt (zsálya, rozmaring, kakukkfű, petrezselyem), a két alkotás között a legfontosabb kapocs az örök téma: az igaz szerelem tökéletlensége.”

A Breastbone következő koncertje május 16-án az Aurórában lesz, a Berber és a PontEz társaságában.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/958997539019243

Breastbone közösségi csatornák:
https://www.facebook.com/breastboneband
https://www.instagram.com/breastboneband

A Breastbone zenekar:
Rozsnyik Borbála – ének
Pataki Lőrinc – gitár
Várhidi Adrián – gitár
Sarudfalvi Dániel – basszusgitár
Bodri Szabolcs – dob

nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw