Skip to content

MEGADETH – Dave Ellefson: „Mindent a Metallicának köszönhetünk”

A detroiti WRIF rádiónak nyilatkozott az új albumon dolgozó Megadeth basszusgitárosa, Dave Ellefson, és amikor a Metallica került szóba, többek között azt mondta: „mindent a Metallicának köszönhetünk”.

Azok a srácok mindannyiunk előtt lebontották a kapukat. Anthrax, Slayer… de a későbbi bandák, a Lamb Of God, a Pantera előtt is. Mindez nem következett volna be, ha nincs ott a Metallica, mint egy 300 kilós gorilla, amelyik utat vág egy olyan dzsungelen át, amelyik sosem engedte volna be a heavy metalt. Mindaz, amit képesek voltak elérni, azok a méretek, az a hatókör, amellyel lebontották azokat a kapukat, az mindannyiunk életét megváltoztatta. Zenészként, rajongóként, minden szempontból.

Ellefson szerint az, hogy a Metallica elhívta a közös turnéra (The Big Four – 2010/2011) a Megadeth-et, a Slayert és az Anthraxet, egy hatalmas olajág (a béke és a győzelem szimbóluma) volt.

Ahogy Scott Ian (Anthrax gitáros) is mondta, mind ugyanannak a családnak a fivérei vagyunk, csak éppen az egyik tesónkból a Microsoft lett, és ez a Metallica. Érted, hogy a pokolba csináltátok meg ezt? Ez nagyszerű! Megváltoztattátok a világot. De aztán az, hogy visszajöttek és felajánlották nekünk azt az olajágat azzal, hogy ‘Helló, ebben az egészben mind együtt voltunk korábban. Ünnepeljük meg mindazt, amit annyi évvel ezelőtt együtt csináltunk!’. És szerintem ez világosan mutatja, hogy mennyire menő a Metallica.

Ellefson korábban az új Megadeth album kapcsán így fogalmazott:

Technikai szempontból ez a lemez tele van kihívásokkal. Dave Mustaine-nel egyetértettünk abban, hogy vannak riffek ezen az albumon, amelyeket jóval nehezebb eljátszani, mint bármit a Rust In Peace-en. Emlékszem, hogy kissrácként hallottam Geddy Lee-t és Neil Peart-et a Rushból olyan dolgokat nyomni, ami embertelenül lehetetetlen volt. És most ugyanezt érzem a Dirk Verbeurennel (dobos) készülő dalaink hallatán. Rendesen alám pörkölt! Erről az érzésről van szó, a kib…ott tűzről, ez az a szellemiség, ami megvan ennél az új lemeznél. Ha szeretted a Dystopia albumot, ez a CD nem fog csalódást okozni!

KERESÉS
MEGJELENT A NOVEMBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
november | október | szeptember
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. MARILYN MANSON
    One Assassination Under God
  2. THE OLD DEAD TREE
    Second Thoughts
  3. KATI RÁN
    Sála
  4. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  5. OBITUARYY
    Slowly We Rot
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw