Az észak-lancashire-i Lancaster városából származó Massive Wagons egy új dalt adott ki Everywhere We Go címmel, amelyhez videóklip is készült.
„Azt akartuk, hogy hatalmas hangzása legyen, bárhol is szólaljon meg… a rádióban, a konyhában vagy a koncertteremben. Matt O’Grady maximálisan megértette ezt, és tökéletesen visszaadta az energiát a keverés során” – mondta Adam Thistlethwaite, a zenekar gitárosa.
„Az Everywhere We Go egyike azoknak a daloknak, amelyekről egyszerűen tudni lehet, hogy élőben is be fognak jönni… nagy refrén, hatalmas energia, a színpadra termett” – tette hozzá Barry Mills, a Massive Wagons énekese.

A dal egyébként azt követően került bemutatásra, hogy a formáció együttműködési megállapodást kötött a Reaper Entertainmenttel és a Brainstorm Music Marketinggel.
„A Massive Wagons az egyik legérdekesebb rockzenekar az Egyesült Királyságban, sőt, a világ egyik legígéretesebb és legizgalmasabb rockegyüttese – mondta Florian ’Flori’ Milz, a Reaper Entertainment ügyvezető igazgatója. – Örömmel segítünk nekik abban, hogy más országokban is elérjék azt a szintű hírnevet és sikert, amelyet az Egyesült Királyságban már elértek. Energiájuk, hiteleségük és szenvedélyük miatt tökéletesen illeszkednek a kiadónkhoz, és alig várjuk, hogy támogathassuk őket abban, hogy új rock- és metalrajongókat érjenek el világszerte.”
„A Brainstorm Music Marketing csapata izgatottan várja, hogy még szorosabban együttműködhessen a Massive Wagonsszal, mert energiájuk, elszántságuk és őszinte rock szellemük pontosan megfelel annak, amit mi is képviselni szeretnénk – tette hozzá Deville Schober, a Brainstorm Music Marketing alapítója. – Hűséges rajongói bázissal, erőteljes élő fellépésekkel és egyértelmű kreatív identitással rendelkeznek. Az együttműködés velük olyan, mintha egy már előrehaladott, nagyobb színpadokra és merészebb lépésekre kész zenekarral állnánk össze.”