Annak idején címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett Maróthy Zoltán. Ez a szám az első előzetese az ex-Ossian, Fahrenheit gitáros első önálló albumának, amely szeptemberben jelenik meg CD-n és digitális formában. A lemez címe Mysterium lesz.
„Az Annak idején című dal különösen fontos számomra az albumról, ezért is választottam a lemez előzetesének. Nagy vonalakban arról szól, hogy bármi is történjen velünk az évtizedek során, azok az értékek, eszmék, amiket képviselünk és szeretünk, velünk élnek tovább.”
www.facebook.com/marothyzoltan67
„Maróthy Zoltán gitáros-énekes, dalszerző és zenetanár az Ossian, a Fahrenheit és a KISS Forever Band alapító tagja, valamint Koncz Zsuzsa zenekarának gitárosa több tucat zenekari album után úgy döntött, hogy eljött az idő egy önálló szerzői lemez kiadásához. Az albumon a saját dalai mellett, amelyekhez Závodi Gábor írta a szövegeket, egy meglepetés feldolgozás is helyet kap majd.
Olyan nagyszerű zenészek segítették a stúdiófelvételek során, mint Schvéger Zoltán és Tiba Sándor dobokon, Fűzfa ‘Pocky’ Zoltán, II. Lengyelfi Miklós és Vörös Gábor basszusgitáron. Sztárvendégként hallhatjuk egy dalban énekelni Sipos Pétert is az Irigy Hónaljmirigyből. Billentyűs hangszereken és vokálon Závodi Gábor működik közre, a felvételek a Z-MEX stúdióban szintén az ő vezényletével készültek.”
MARÓTHY ZOLTÁN – Annak idején (a 2021-es Mysterium album előzeteseként)