Kiadó: Nuclear Blast / Írta: Kiss Gábor / 7
Marko Hietala megjárt már pár hullámvölgyet karrierje során. Még a Nightwish tagja volt, amikor őszintén vallott arról, hogy évtizedek óta több mentális problémával, köztük depresszióval küzd, állapota pedig folyamatosan romlik. 2021-ben aztán kilépett a csapatból, és azóta mindenféle egyéb projektre koncentrál. A fickó sokoldalúságát mutatja, hogy még a Nightwish tagjaként megnyerte a finn Maszkos Énekes tévéműsort, de vendégszerepelt például az Ayreonnál és a Therionban is, meg rendszeresen jelentet meg karácsonyi dalokat anyanyelvén. És ne felejtkezzünk el a Tarotról és Northern Kings feldolgozás-zenekarról sem, szóval emberünk vélhetően sosem unatkozik.
Legújabb projektje a Roses From The Deep szólólemez, egy témájához remekül illő, és üdítően jó borítóba csomagolt, kvázi konceptanyag, amely Marko szavaival élve az „érzelmek rejtett rétegei közé tett utazásról mesél, illetve a sötét időkben gyakran észre sem vett szépségről.” Mindebből következik, hogy egy roppant személyes hangvételű és igen heterogén zenei anyagról beszélünk, amely csak nyomokban tartalmaz bármit is a Nightwish bombasztikus metaljából.
A legnagyobb rajongócsalogató azért persze így is Marko régi bandájához kapcsolódik, hiszen a Left On Marsban nem más vendégszerepel, mint az a Tarja Turunen, akivel olyannyira sikerült elásni a csatabárdot, hogy tavasszal közös turnéra is indulnak, és szerencsére a körnek magyar állomása is lesz. Nyilván kettejük stílusa és múltja abszolút tetten érhető a duettben, de ettől még messze nem Nightwish-koppintásról van szó. Sőt, meglepő módon, riffelésében az ezredforduló Queensryche-ja köszön vissza, de van a dalban egy csomó Led Zep is. A régi rajongók már csak ezen tétel miatt is keblükre fogják ölelni a Roses From The Deepet, de a lemezanyag ettől függetlenül is érdemes a figyelemre.
Némi nyitottság viszont kell hozzá, a paletta ugyanis meglehetősen széles, azaz Markónak semennyire sem akaródzott visszafogni magát dalszerzés közben. A nyitó Frankenstein’s Wife például olyasfajta musicales dal, amiről több helyen is Meat Loaf dolgai ugranak be, és nem csak azért, mert szövegét tekintve az öreg valamelyik videóklipes slágertémájának is beillene. Aztán itt van még a nyolcperces eposz Dragon Must Die, mely az egyik legerősebb tétel, és a súlyos, modern metalos riffeken túl egy csomó folkos megoldást is rejt, amik viszont szerencsére messze nem olyan giccsesek, mint Tuomasék utolsó két lemezen elkövetett dolgai. Szintén erős a kifejezetten önszuggesztív jellegű Rebel Of The North és a finn szövegű, heavy metalos Tammikuu (jelentése: január), de azt sem hallgathatom el, hogy néhány szürkébb tétel is befért a lemezre. Emellett akad pár fájóan klisés, lakossági jellegű billentyűtéma is, amiket annak ellenére sem vesz be a gyomrom, hogy Vili Olilla máshol meg tök jó, prog. rockos dolgokat villant. A képességeivel tehát semmi gond nincs, ahogy Tuomas Wäinölä gitáros és a dobos Anssi Nykänen is kifejezetten jól muzsikálnak.
Összességében messze nem hibátlan a lemez, de így is tele van szerethető pillanatokkal, amik nem csak a megveszekedett Nightwish-rajongók számra lehetnek érdekesek. A Roses Of The Deep akkor is jó kis anyag lenne, ha a főhős nem játszott volna ott, ahol.
–
(A lemezismertető eredetileg a februári digitális különszámunkban jelent meg.)
–
„Rendkívül változatos, sokszínűen izgalmas, stílusokon átívelő kalandozás egy roppant szerethető, igazi zenészegyéniségtől. Marko Hietala ezzel az albummal többszörösen is képes volt meglepetést okozni, s ennek csupán az egyik oka, hogy a Roses From the Deep klasszisokkal jobb, mint a Pyre of the Black Heart album volt.”
– Gyuricza Ferenc 9
„Érzékeny, részletgazdag zene, inkább rock, semmi szükségtelen metálkodás. A hallgatása közben jó néhány előadó és dal eszembe jutott – többek között Dickinson is, de nem ez a lényeg – különösen a monumentális Dragon Must Die vagy a kicsit ’vektorosabb’ címadó alatt. Zeneszerzés és hangszerelés tekintetében is nagyon erős anyag, bár nem az én világom.”
– Kánya Ferenc 9
„Azért valahol vicces, hogy az öreg Marko lemezén már az első dalban több az izgalom, mint az utóbbi három Nightwish-albumon… Bármennyire giccses, pátoszos dalcsokor ez, határozottan működik, szórakoztat. Ez a lenyugodott, hard rockos feeling pedig kimondottan jól áll hősünknek.”
– Szénégető Richárd 9
„Bírom Marko hangját. A Tarot nevű metal bandáját istenítem. Ez most egy kicsit talán lazább, mondhatnánk, hard rockosabb zene tőle, de azért ott vannak a stílusjegyek, a fogós énekdallamok, a jó riffek, a power metal feeling.”
– Cselőtei László 8
„A sound kicsit tompának tűnik itt-ott, viszont a dalszerzés többségében kifejezetten jó. Marko visszaás a hard rock/AOR legmélyebb-legerősebb gyökeréig, mai tálalásban. Nem hittem volna, hogy Dragon Must Die címmel egy ilyen remek dal születhet! Ha a (mai) Nightwish fele ilyen izgalmas lenne…”
– Gáti Viktor 8
„Az előzetes nyilatkozatokban Marko Hietala végtelenül szerényen nyilatkozott a hanghordozóról. Nos, ez a szerénység a zenében is megmutatkozik. Ezen a lemezen nincsenek túlkapások, felesleges cicomák és körök, egyszerűen csak minden hang, minden szólam a helyén van rajta. Hiába no, van ’némi’ zenei tapasztalata Markónak…”
– Zubor Olly 8
„Meglepő módon a nyolcperces Dragon Must Die talált be legjobban. Az az eposz nagyon jó, de akadnak azért töltelékek is. Markót viszont ezzel együtt is nagyon csípem.”
– Kiss Gábor 7
„Markót a legtöbben – érthető módon – a Nightwish kapcsán ismerték meg, ám érdemes meghallgatni a heavy/power metalos Tarot lemezeit is, ahol szintén ő énekelt és bőgőzött. Itt viszont amolyan progos-szimfós, dallamos hard rockot hallhatunk tőle – nem rosszat, ám nem is kiemelkedőt, inkább ’csak’ amolyan kellemeset. Viszont a szíve-lelke igazán benne van, az nagyon hallatszik.”
– Schmidt Péter 7
„Korrekt anyag, színes is, de valahogy mégsem érzem kimagaslónak.”
– Uzseka Norbert 7
