Kiadó: Nuclear Blast / Írta: Szénégető Richárd / 9

Hú, gyerekek… 2024-ben, amikor tombol a woke a világban, azt hihetné az ember, nem egy életbiztosítás már az sem, ha az egyszeri újságíró írni mer, pláne pozitívat Mr. Brian Warner új lemezéről, ehhez képest recenziók tömkelege jelenik meg és mindenhol kiemelik: „Mr. Manson visszatért!” De tényleg ennyire lenyűgöző a One Assassination Under God – Part. 1.?

Mikor jöttek a hírek, hogy Manson új lemezt készít a kicsit sápadt, kicsit semmilyen, de határozottan nem rossz We Are Chaos után, nagyon örültem. Dühítő volt, amikor ki akarták húzni a lába alól a talajt és hát gyakorlatilag meg is tették, majd amikor árnyalódott a kép, senki nem mondott neki annyit sem, hogy >gyere Brian, húzd meg az ujjam, bocs!< Szerencsére a Nuclear Blast megadta neki a stabil kiadói hátteret, így ránk szabadíthatta ezt a dalcsokrot.

Bevallom töredelmesen, nem azok táborát gyarapítom, akik szerint a HolyWood után megfeneklett hősünk karrierje, sőt, a Golden Age Of Grotesque lemezt egyenesen egyik, ha nem a legjobb alkotásának tartom. Nekem az utána következő albumok majd mindegyike tetszik, az Eat Me, Drink Me borongós hangulata nagyon működött, a The High End Of Low-n is voltak bomba slágerek, hiába volt összességében gyenge alkotás, az utána következő Born Villain valahogy a helyére tudta billenteni a dolgokat. A The Pale Emperor és a Heaven Upside Down kimondottan jól sikerültek, a már kitárgyalt We Are Chaos és a botrány után pedig egyértelműen valami nagyot kellett gurítani emberünknek. Spoiler alert: Sikerült.

Tyler Bates újboli csatasorba állítása valahol már garancia volt számomra, hiszen a The Pale Emperor és a Heaven Upside Down után megcsinálta Jerry Cantrellel a zseniális Brightent, így vártam, mit kotyvasztanak össze. Valamiért azt hittem, ez egy dühös és keményen odamondogatós lemez lesz, de annyiban tévedtem, hogy nyoma sincs itt dühnek. (Odamondogatás nyomokban előfordul.) Persze nem uralja le a lemezt a melankólia, vannak tüskésebb tételek, mint a második singlenek kiválasztott Raise The Red Flag például, ami nálam csont nélkül a lemez egyik legnagyobb slágere. A másik pedig a No Funeral Without Applause, ami azonnal beleragadt a fülembe és valami elképesztő módon benne is maradt. Totál ott van a dallamvezetésben minden, amiért ezt az elmebeteg állatot szerettem anno is. Persze, az elsőként klipesített As Sick as the Secrets Within már elsőre meggyőző volt, tudtam, valami ilyesmit várok és szerencsére végül a komplett lemezt nézve sem csalódtam. A sound is inkább száraz, rockosabb, nem az indusztriálisabb irány felé hajlik, aminek megint csak kimondottan örültem, mert ez nekem valahol azt sejtette, hősünk nem próbálja meg letagadni, hogy már jócskán túl van az ötvenen, nem pedig huszonöt éves és most éli fénykorát. Bármennyire parafrázisnak tűnhet egy ilyen kijelentés Manson esetében, de képes volt tisztességgel megöregedni, ami a közelmúlt eseményeit figyelembe véve óriási dolog. Ez pedig határozottan átjön a lemez anyagán is.

Az One Assassination Under God – Part 1 mondhatni meglepetés, bár inkább azoknak lehet az, akik nem annyira fanatikusan követik és hallgatják az öreg Briant, mint mondjuk én. Nálam ez inkább jóleső papírforma, ami azért hagy egy nagyon fontos kérdést az emberben: mikor jön a második rész? A bootleg felvételek alapján élőben is jó formában van Manson, így már csak egy európai turné kell, közeli, vagy adj Isten, hazai állomással. Kiváló lemez, hallani szeretném élőben is!

–

(Az albumot a 2024. decemberi digitális különszám Hangpróbáján pontoztuk és véleményeztük.)

„Kellemes meglepetés ez az album. A Meet Me In Purgatory és a Death Is Not A Costume egészen magasra futott a személyes hallgatottsági listámon.”
– Posta János 10

„A csávó egy gyakorló elmebeteg, de kit érdekel, amikor ilyen jó zenét csinál?! Talán kevésbé agresszív, mint egykor, de a feeling totál ’90-es évek, depis, érfelvágós. Engem beszippantott!”
– Cselőtei László 9

„Örömteli ez az őszinte, letisztult, polírmentes irány, amerre mindenki Brianje jelenleg tart. Többségében igazán jó hallgatni!”
– Gáti Viktor 8

„Marilyn Manson, azaz Brian Hugh Warner azon művészek közé tartozik, akik anno jócskán tudták befolyásolni a zenei trendek alakulását, de aztán egyre többször okozott csalódást. Ez az album viszont ismét jól sikerült, nemcsak az utóbbi bő egy évtized Marilyn Manson-lemezeit múlja felül magasan, de az eddigi munkásságának egyik legerősebb darabja is egyben.”
– Gyuricza Ferenc 8

„Hát, most vagy nekem ment el az eszem – vagy Manson papának jött meg, haha! Lényeg a lényeg, nem gondoltam volna, hogy valaha az életben lesz olyan MM-album, amit nem csak, hogy az elejétől a végéig képes leszek meghallgatni, hanem egyes dalai még kifejezetten tetszeni is fognak. Ezek az egyszerű dalok ezzel a lecsupaszított hangzással egészen működőképesek.”
– Zubor Olly 8

„Régen minden jobb vót. Úgy szocializálódtunk, hogy a Manson névtől azért betegebbre számítunk. Ez egy konszolidált anyag, ami nem jelenti azt, hogy rossz, de ilyet bárki tud. Felhagyott a polgárpukkasztással, beilleszkedett a társadalomba, a szomszéd jó fejnek tartja, lehet még szavazni is elment, ki tudja?”
– Kánya Ferenc 7

„Mansontól mindig is inkább csak egyes dalokat szerettem, és így van ez most is. A Nod If You Understand király, de összességében eléggé elment mellettem a lemez.”
– Kiss Gábor 7

„Nem rossz. Az utóbbi jó pár albuma hidegen hagyott vagy fárasztott, ez nem. Bár rajongó sem lettem tőle.”
– Uzseka Norbert 7

„Marilyn Manson számomra az egyetemes rockszíntér egyik legirritálóbb figurája, de ez a lemez nyomokban tartalmaz értékelhető elemeket.”
– Milán Péter 6

„Az elmúlt évek történései után nem gondoltam, hogy valaha lesz még új MM-album. Nehéz elvonatkoztatni mindattól, amit a fickóról tudunk illetve sejtünk, de ha ez mégis sikerül, akkor végül is egy korrekt industrial rock anyagról beszélhetünk. Más kérdés, hogy ez a fajta zene engem sosem tudott igazán megérinteni. Most sincs ez másként.”
– Schmidt Péter 5