Skip to content

MANIMAL – Új dal és videó a göteborgi power metal négyestől: Chains Of Fury

Forged In Metal címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett még tavasszal a power metalt nyomató göteborgi Manimal, azóta pedig az is kiderült, hogy az Armageddon című új albumuk december 3-án lát majd napvilágot. A 2018 őszén kiadott harmadik albumuk, a Purgatorio utódjának ötödik előzetes dala a videóval kísért Chains Of Fury dal. Ismerkedj meg vele!

Azt hiszem, hogy ez a nótánk kicsit kilóg a többi közül. Van ez a darálós, szinte hipnotikus groove-ja, és valószínűleg az egyik legsúlyosabb dal, amit valaha kiadtunk. Az üzenete nagyon világos – szabadulj meg a harag láncaitól!

A négyes bemutatkozó lemeze a 2009-ben kiadott The Darkest Room volt, 2016 tavaszán pedig nálunk is jártak az Orden Ogan vendégeként. Eddig összesen három magyar bulijuk volt.






www.facebook.com/manimalofficial




A Manimal egyértelműen több, mint power metal. Az első albumnál a kiadónk ebbe a kategóriába sorolt minket, ami teljesen érthető lépés volt, a közönségnek kellett valamiféle támpont a zenénkhez. De az én meglátásom szerint az olyan zenekarok, mint a Helloween, a Gamma Ray vagy a Stratovarius képviselik a jellegzetes power metalt. Zenéjükben több a tempós, pörgős dal, több a harmóniavokál is… Természetesen a Manimal is tartalmaz néhány elemet ebből a stílusból, de nem csupán erről van szó nálunk. Sokkal több van a tarsolyunkban, és azt hiszem, hogy az új albumunk tökéletes példa erre.




MANIMAL – Chains Of Fury (szöveges videó a 2021-es Armageddon albumhoz)

MANIMAL – Burn In Hell (a 2021-es Armageddon albumhoz)
MANIMAL – Armageddon (szöveges videó a 2021-es Armageddon albumhoz)
MANIMAL – The Inevitable End (a 2021-es Armageddon albumról)
MANIMAL – Forged In Metal (a 2021-es Armageddon albumhoz)




MANIMAL – Armageddon
(12/03 – AFM Records)

01. Burn In Hell
02. Armageddon
03. Slaves Of Babylon
04. Forged In Metal
05. Chains Of Fury
06. Evil Soul
07. Path To The Unknown
08. Master Of Pain
09. Insanity
10. The Inevitable End

KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw