Skip to content

MÅNEGARM – Elkészítették a legdurvább klipjüket

A svéd viking metal együttes, a Månegarm egy új kislemezt adott ki I skogsfruns famn címmel, amelyhez videóklip is készült. A dal a zenekar soron következő, tizenkettedik stúdióalbumáról, az Edsvuren-ről származik, amely augusztus 29-én jelenik meg a Napalm Records gondozásában.

„Az I skogsfruns famn a második kislemezünk az új, Edsvuren című albumunkról, és valószínűleg ez az eddigi legmenőbb és legdurvább Månegarm-videó is, amit valaha készítettünk (a fantasztikus Svartna Film segítségével) – fűzték hozzá a zenekar tagjai. – Ez egy igazán groove-os és epikus szám, a szövege pedig egy helyi történeten alapul, amely állítólag néhány mérföldre tőlünk történt. A zenét a Wormwoodból ismert Tobias Rydsheimmel közösen írtuk, és ismét énekel benne Erik (Erik Grawsiö énekes/bőgős – a szerk.) lánya, Lea Grawsiö Lindström is. Kapaszkodjatok emberek, mert ez valami egészen különleges!”

Magáról a komplett nagylemezről is megtudhattunk némi információt:

„2025-ben ünnepeljük a Månegarm fennállásának 30. évfordulóját, és mi lehetne ennél jobb módja az ünneplésnek, mint egy vadonatúj album megjelentetése? Az Edsvuren a tizenkettedik stúdióalbumunk, amely a Månegarm zenei spektrumának minden szegletét bemutatja. Hónapokig tartó kemény munka után alig várjuk, hogy végre megoszthassuk ezt a gyönyörűséget a világgal!”

MÅNEGARM – Edsvuren
(08/29 – Napalm Records)

1. I skogsfruns famn (feat. Lea Grawsiö Lindström)
2. Lögrinns värn
3. En blodvittneskrans
4. Rodhins hav (feat. Ellinor Videfors)
5. Till gudars följe
6. En nidings dåd
7. Hör mitt kall
8. I runor ristades orden (feat. Ellinor Videfors)
9. Skild från hugen (feat. Ellinor Videfors)
10. Likgökens fest
11. Edsvuren (feat. Liv Hope Lenard)
12. Ofredsfylgjor
13. As long as winds will blow – Falkenback Cover (Bonus Track)
14. Flight of Icarus – Iron Maiden Cover (Bonus Track)
15. Hear my call – English version of Hör mitt kall (Bonus Track)
16. Ulvhjärtat – Exclusive piano Version (Bonus Track)

https://manegarm.bandcamp.com

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma