Skip to content

MAMMOTH WVH – Zenésztársak nélkül a stúdióban

A néhai Eddie Van Halen fia, Wolfgang Van Halen által vezetett Mammoth WVH egy új kislemezzel jelentkezett, Take a Bow címmel. A szerzemény az augusztus 4-én megjelenő Mammoth II albumon fog szerepelni, ami az 5150 stúdióban került rögzítésre, a legendás Michael „Elvis” Baskette producer segítségével.

„Tisztában voltam vele, hogy az új albumon olyan elemeket szeretnék felvonultatni, amilyeneket a debütáló lemezen is hallhattak az emberek, ugyanakkor lehetőséget akartam adni magamnak arra, hogy egy kicsit más irányba is elkalandozzak – mondta Wolfgang Van Halen. – Játszottam már olyan zenekarokban, ahol más is együttműködött velem, de ez nem ilyen. Ugyan van egy élő zenekarom, de a stúdióban mindent én csinálok, és igazán jól érzem magam közben. Élvezem, hogy zeneileg minden téren ki tudom fejezni önmagam.”

KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw