Kiadó: NUCLEAR BLAST / Írta: PINTÉR MIKLÓS / 10
Amikor a Petőfi Rádión pár évvel ezelőtt létezett még a Petőfi Rock X Hammerworld, eleinte kizárólag dallamosabb, direktebb, egyszerűbb számokat válogattunk be Cselővel a műsorba. Küldetésünknek tekintettük, hogy a szélesebb közönségnek, a „kívülállóknak” is tudjunk olyan példákat mutatni, amivel vonzóbbá tehetjük számukra a műfajt. Egy ideje már kijött a Malevolence On Broken Glass című klipje, mindketten imádtuk, újra és újra előkerült a szerkesztőségi megbeszéléseken, de időnek kellett eltelnie, mire rászántuk magunkat és adásba tettük a dalt. „Végül is ez egy metalműsor, nem igaz?!” – unta meg Cselő a huzavonát, onnantól fogva pedig nem volt megállás, szélsebesen jutottunk el a kezdeti óvatoskodástól a Six Feet Underig és a Cannibal Corpse-ig (Olly rules!).
Nem csak a rádióműsorban hozott áttörést ez a pillanat, én magam is rengeteget hallgattam azóta a Malicious Intent címmel megjelent, bombasztikus hangzású 2022-es Malevolence LP-t: egy igazi mestermunka a sheffieldi ötöstől, amiben egyszerre jelennek meg a legjobb Pantera-, Crowbar-, Machine Head- és metalcore-stílusjegyek derék európai/szigetországbeli feszességbe csomagolva. A rideg, ködös, esős észak-angliai iparváros borús hangulata, csakúgy, mint azt az anyagot, a Where Only The Truth Is Spokent is meghatározza, de a csapat most a korábbiaknál is agresszívabb formában zúdítja ránk a problémáit. Annyival lett durvább az új album, mint amennyivel rosszabb a helyzet a három évvel ezelőttinél, és pontosan ez az, amiért a Malevolence annyira működik: a brit acélváros (itt találták fel a rozsdamentes acélt!) munkásosztálybeli szülők munkásosztálybeli gyermekeinek őszinte kinyilatkoztatása egy valódi, szociológiai esettanulmány, egy korlenyomat, ami ezerszer többet ér és igazabb, mint a győztesek által írt történelemkönyvek vagy a (világ)propaganda hazugságai!
A dalok közül jó párat ki lehetne emelni, ezzel együtt most talán kevésbé vannak olyan kiugró számok, mint a már említett On Broken Glass vagy a Still Waters Run Deep az előző lemezről. A Salt the Woundról viszont feltétlenül beszélni kell! Füstös (értsd: Down/Pantera) kezdésének, csodaszép gitárbetéteinek, nagyívű, drámai felépítésének köszönhetően kizárólag a Malevolence eddigi legnagyobb vállalkozásaként definiálható, de az sem túlzás, ha karrierszintű csúcsteljesítményként, a zenekar himnuszaként tekintünk rá. Josh Baines szólógitárosra érdemes külön is odafigyelni, ő tényleg a felső ligában játszik, kíváncsi vagyok, hogy mikor fogják a hangszeres magazinok felfedezni őt!
Az Imperfect Picture-ben óriási, néhol sabbathos, néhol panterás riffszörnyek szabadulnak ránk, az Inspite-ban meg Randy Blythe, ami nem véletlen, hiszen az LP producere az a Grammy-díjas Josh Wilbur volt, akinek a neve többek között a Lamb of God, a Gojira és a Trivium albumairól is ismerős lehet. (Remélem, nem riasztom el a kiadványtól metalos felebarátaimat, ha megjegyzem: a csapat az anyagot Dave Grohl legendás kaliforniai bázisán, a Studio 606-ben rögzítette, a felvételek pedig ugyanazon az ikonikus Neve 8078 keverőpulton lettek összerakva, amelyen többek között a Nirvana Nevermindja is.)
Alex Taylor énekes elmondása szerint minden dal mögötti történet általuk megélt élményekből és tapasztalatokból fakad, nem csupán szimpla haragról vagy agresszióról, hanem személyes küzdelmeikről, a világ állapotáról és az élet hullámvölgyeiről szól.
Nézz körül odabent vagy nézz ki az ablakon: mi másra lenne szüksége az ember(iség)nek, ha nem pont egy ilyen lemezre?
–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)
„Az előző LP jó magasra tette a lécet, de már az előzmények is roppant ígéretesek voltak, és az angol srácok most még tovább emelték a nívót. A Salt The Wound pedig az év egyik legerősebb dala, egy lenyűgöző, műfajokon átívelő kompozíció.”
– Gáti Viktor / 9
„Nagyon erős dalok, nagyon penge sound! Elsőre féltem, hogy egy lemezre való sok lesz belőle, de határozottan nem!”
– Szénégető Richárd / 9
„Nagyon zorall, a fiúk ezerrel ráncolják a homlokukat, összevont szemöldökkel néznek velünk farkasszemet, de itt – sajnos – nincs újabb On Broken Glass. Talán a Heavens Shake közelíti az előző album nagy klasszikusát. Ezzel együtt erre a muzsikára nagyon lehet bólogatni, befeszülni, dühöt kiadni!”
– Cselőtei László / 8
„A Malevolence felületes hallgatással egyszerűen tiszta pusztító tahó erőszaknak hallatszik, viszont a groove-os, hardcore-os, thrashes, beatdownos dühkitöréseiket a metalcore felől érkező dallamok elég jól fogyasztható eleggyé ütik fel. Semmi meghökkentő egyediség, de hatásos!”
– Kánya Ferenc / 8
„Nem is tudom, mit szeretek ezen a lemezen jobban. Ahol a srácok technikázni kezdenek, vagy ahol szimplán szaggatnak egy cseppet. Egy biztos, mindkét esetben jól és hatásosan tolják.”
– Zubor Olly / 8
„Továbbra sem értem, hogy mit látnak a kollégák ebben a zenekarban. Szerintem olyanok, mint az a végzős egyetemi hallgató, akik innen-onnan összeszedett gondolatokból összerakja a szakdolgozatát. A feladatát elvégezte, talán még jó jegyet is kap rá, de a saját szakterületéhez semmit sem tesz hozzá. Nos, ugyanezt gondolom a Malevolence-ről is.”
– Gyuricza Ferenc / 7
„Elsőre szimpla zúzásnak tűnt, aztán kiderült, hogy matekos témáktól a füstös riffekig csomó mindent képesek és hajlandóak beleszőni a dalokba. Forradalmi meg igazán kiemelkedő ezektől sem lesz, de mindenképp érdekesebb hallgatnivaló így.”
– Uzseka Norbert / 7
„Élőben sokkal meggyőzőbbek, mint lemezen.”
– Kiss Gábor / 6
„Mérgesek. Nagyon. Ez volt az első benyomásom. Ez az érzésem mondjuk végig meg is maradt, de azért kibomlott itt pár okosság menet közben. Ezzel együtt nekem túl sok az arcbamászó acsargás, némileg változatosabb vokalizálás jót tenne az összképnek. Élőben mondjuk biztosan gyalulnak.”
– Schmidt Péter / 6
