Skip to content

MAGOR – Dal- és klippremier: Túl késő

Túl késő címmel egy videoklippel kísért új dallal jelentkezett a harmadik albumára készülő Magor zenekar.

Ez az első dalunk, amit Mile Gyula gitárosunk visszatérése óta együtt alkottunk. A sokadik klipünk, amelyet a Medusa Pictures stábjával forgattunk, viszont ez az első, amelyben nem vagyunk benne. (Na jó, egyikünk feltűnik pár másodpercre.) A főszerepeket két kiváló barátunk, Farkas Dani és Breszkó Bence alakította.

A közeljövőben lesz két bulink is: augusztus 15-én
a szülővárosunkban, Jászberényben játszunk, augusztus 23-án pedig a Barba Negra Trackben.


www.facebook.com/magorzenekar




MAGOR – Túl késő (2020)









A Magor a 2020-as évben újra a klasszikus felállásban robog tovább, hiszen visszatért a zenekar szólógitárosa, Mile Gyula akivel a csapat két nagylemez anyagát rögzítette. A visszatérést az Otthon című klipes dal örökítette meg, melyet tavaly decemberben, karácsonyra időzítve tett közzé a zenekar.

A készülő harmadik Magor album első előzetesét, az Otthon dalt Simon István keverte, a dobfelvételeknél produceri segítséget nyújtott Nagy Dávid a Depresszióból, az éneknél pedig Diószegi Kiki a Down For Whatever-ből. A friss Magor nóta kislemezen is megjelent digitális terjesztésben (Spotify, Deezer, Apple Music és Amazon).



MAGOR – Otthon (2019)



MAGOR – Otthon (single) a digitális felületeken:

songwhip.com/song/magor/otthon





A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw