Skip to content

MAEOTIS – Megjelent A táltos álma

Ma jelent meg a Maeotis új hanganyaga, mely A táltos álma címet kapta. A pagan/folk metal formáció 2014-es Avarok gyűrűje és 2015-ös Vérbulcsú című bemutatkozó anyagait követően immár új felállásban készítette el első nagylemezét. A Maeotis jelenleg Somoskői Viktor (ex-Angerseed, ex-Perihelion) és Molnár Bence (Time Scenario) közös projektjeként működik.

„Célunk, hogy a dalainkkal visszarepítsük a hallgatót azokba az időkbe, mikor eleink még lóháton, szablyával és íjjal felvértezve járták a végtelen pusztaságot vagy csaptak át idegen területekre. Egy olyan korba, mikor még a regösök történetei és a táltosok bölcsessége mutatta népünk számára az utat az emberek és szellemek rejtező világában. Célunk, hogy felidézzük a hangulatát ennek a mindnyájunk számára ismerős, mégis sok részletében még feltáratlan világnak.”

.
„Az album grafikáit régi jó barátunk, Mihályfi-Tóth Alex (red-art.hu) készítette, akinek az eddigi kiadványaink külső megjelenését is köszönhetjük. A felvételek az egri Power Source stúdióban készültek.”

A táltos álma kilenc, eddig kiadatlan dalt tartalmaz, a lemez gyönyörű, digipack csomagolása pedig egy 12 oldalas szövegkönyvet rejt magában. A CD megrendelhető a zenekar weboldalán keresztül: https://www.maeotis.hu

nka
KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw