Lugosi Dani legújabb száma akár a melankólia és az életigenlés szerelemgyereke is lehetne. A dal megszületésében Takács Vilkó gitárosnak (Ganxsta Zolee és a Kartel, Dos Diavolos) is óriási szerepe volt, tulajdonképpen ez egy közös szerzemény. Kettőjük között hatalmas az összhang: Magyarország elsőszámú Nirvana tribute zenekarában már évek óta koptatják együtt a színpadokat.

Erre az összhangra még pluszban ráerősítettek kétszemélyes alkotótáboraikkal. Volt egy periódus, amikor az őszi és téli nyugalomban elutaztak vidékre, hogy mással se foglalkozzanak: három nap és három éjszaka zenéljenek, szinte megállás nélkül. A srácok az egyik ilyen délutánon írták meg az eddigi legletisztultabb és legfelszabadultabb művüket, ami mindkettejük kedvencévé vált. Így született meg a Szitakötő. Pár hét múlva el is vitték egy karácsonyi buliba, hogy megmutassák barátaiknak vadiúj slágerüket. Az estére így emlékszik vissza Lugosi:

„Annyira berúgtunk, hogy nem bírtuk eljátszani rendesen egyszer sem, illetve kedves Ölveti Mátyásunk akkori cselló szólója annyira viccesre sikeredett, hogy most is nevetek, ahogy ezeket a sorokat írom.”

A végleges szöveg később készült el a számhoz, és a körülmények sem voltak ennyire derűsek. A covid alatt Dani egy PVC üzem telephelyén dolgozott portásként, 48 órás műszakokban. Egészen egyedül volt, jött a húsvét, nem beszélt a családjával. Költözésre kényszerült, magára maradt és teljes mértékben azt érezte, hogy összeomlott az élete. 30 pár évesen a mérnöki munkája, a művészeti tevékenysége, az identitása, a magánélete és a karrierje egyszerre mondott csődöt – ahogy akkoriban ez sokakkal történt.

A Szitakötő Lugosi Daninak főleg arról a tulajdonságáról szól, ahogy a körülötte lévő embereket félti és próbálja óvni. De saját magát nem. Igyekszik valami értelmet találni és adni a dolgoknak a létezés, az önmegvalósítás és a célok végtelen tengerében. A lehetetlennek tűnő küldetésben végül diadalmaskodott az élethez való ragaszkodás. A győzelemmel együtt pedig szépen lassan elmúlt, már csak rossz emlékként létezett az előbb említett időszak. Az élet pedig visszaállt olyanra, amilyen volt. Sőt, még annál is jobbra, mint amilyen volt.

Fotó: Csákvári Péter