Kiadó: RPM ROAR / Írta: Kánya Ferenc / 9
A múlt hónapban írtam egy spanyol heavy metal banda, a Crimson Storm első lemezéről. A bandát alapító, eredetileg szárd származású Lögan Heads gitáros több csapatban is érdekelt, többek között ezt a triót is ő hozta össze Barcelonában. Ebben a formációban az énekesi feladatokat is ő maga látja el a gitározás mellett. A bőgősért nem kellett messzire mennie: Aless, a Crimson Storm basszere kéznél volt, a dobok mögé pedig a heavy metalos Raptore ütőse, Angel ült. Úgy tűnik, hogy a spanyol nagyvárosban nagyon élénk a metal színtér, rengeteg csapat van, az összefonódások hálózata meg rendkívül bonyolult.
A Löanshark albumának a kislemezeit már a Crimson Storm cikk írásakor megfüleltem. Lekádereztem a csapatot, már akkor eldöntöttem, hogy a No Sins to Confessről is írni fogok, mert tetszetős heavy metal muzsika. Másképp működik, mint a Crimson Storm, más az alapja. A Löanshark heavy metaljában inkább a NWOBHM hőskorának hatásai domborodnak ki, egészen a ’80-as évek elejéről, szinte minden nótában más, mégis homogén a lemez. A dalokat hallgatva egy-egy riffre, gondolatra, érzésre beugrott egy csomó brit új hullámos metal csapat, el is kezdtem a címek mellé írni néhányat, ott volt az Avenger, a Gaskin, a Jaguar, a Marseille, a Persian Risk, a Raven, a Saxon, a Tokyo Blade vagy a Tygers Of Pan Tang, de aztán úgy döntöttem, hogy nem nevesítem direktben a hallottakat, felesleges. Arra jó ez a felsorolás, hogy lássuk: nyers, tempós, kemény és rámenős, ugyanakkor dallamos régisulis „rendszerváltó“ metallal lesz dolgunk szőrös hangzással és kalandos témákkal, energikus riffekkel, vitéz szólókkal, mozgalmas bőgőzéssel, erőteljes és változatos dobokkal.
Lögan a korszakot meghatározó drámai baritonok és lírai tenorok közül az utóbbi vokális megközelítést preferálja, az éneke is rengeteget finomodott a korai anyagok óta. A nóták többsége nem okozott meglepetést. ’21-ben szedték össze egy „nulladik“ albumra az első dalokat, két újjal kiegészítve. Ebből a gyűjteményből három tételt átmentettek a No Sinsre is, három új dal az elmúlt hónapokban kislemezeken jött ki, csak a Backstabber, a Wet ‘n Wild és a Bad Guys Don’t Lose hármasát nem hallottam még. Kiváló dalok, nagyszerű albumot alkotnak együtt! A tizedik dal, az Open Fire jó ismerős a Marseille ’84-es Touch the Night lemezéről – remek feldolgozást készített belőle a trió és méltó helyet kapott ezen a jó kis NWOBHM-esszencia albumon.
Azt gondolom mindegy, hogy valós időben szeretted ezt a fajta zenét, vagy később, az évezred eleji retro-heavy mozgalom idején, ez adja a hangulatot, és el fog kapni!
