Skip to content

LINKIN PARK – Dal 2017-ből: Friendly Fire

A Linkin Park mostanában olyan dalokkal áll elő, amelyeket még sosem hallottunk, főként az első két albumuk deluxe verzióinak köszönhetően. Most a Linkin Park egy kicsit korszerűbbé válik a Papercuts (Singles Collection 2000-2023) Greatest Hits válogatással, amelyen a 2017-es One More Light albumra felvett, korábban kiadatlan Friendly Fire című szám is szerepel – és amelyben a néhai énekes, Chester Bennington hangját is hallhatjuk.

„A Friendly Fire mindig is az egyik kedvenc dalunk volt a One More Light sessionökről – mondta Brad Delson, a Linkin Park gitárosa. – De valami nem stimmelt benne, így bármilyen közel is volt a célvonalhoz, úgy döntöttünk, hogy félretesszük későbbre. Amikor elkezdtünk keresni egy kiadatlan számot, amit felvehetnénk a ’greatest-hits’ gyűjteményünkre, el voltam ájulva a dal erejétől, a történetmesélés hatásától, a vokál hatalmasságától, a hangzásvilágtól, és valójában úgy gondoltam, hogy ez közelebb van, mint azt talán akkoriban gondoltuk. Összeültünk, hogy dolgozzunk rajta, és összekapcsoljuk a hiányzó darabokat, amelyek valamilyen okból kifolyólag nem mutatkoztak meg a One More Light felvételei során. Alig várom, hogy az emberek meghallgassák. Ez egy olyan gyönyörű, lenyűgöző, szívszorító, reményteli történet, ami ma is nagyon rezonál bennem.”

„Minden Linkin Park album készítése során szeretném, ha minden egyes dalt teljes mértékben szerethetnék és hinni tudnék benne – tette hozzá a frontember Mike Shinoda. – Remélem, hogy ha bármelyik szám önmagában is elhangzik a világban, az valami olyan dolog lesz, amire büszke lehetek, és olyan, ami gyökeret ereszt a hallgatóban, és részévé válik annak az energiának, ami összeköt bennünket. Nagyon élvezetes volt a Papercuts dalainak összeválogatása. Minden egyes dal ebben a gyűjteményben egyszerre jelent egy egyedi pillanatot az idővonalunkon és egy fejlődő történetet, amely éppúgy a miénk, mint a tiétek. Az első kiadványunktól, a One Step Closertől a vadonatúj Friendly Fire-ig, ez a dallista lefedi az összes eddigi fejezetünket. Köszönjük, hogy részesei voltatok az utazásunknak! Reméljük, tetszeni fog számotokra a Papercuts!”

LINKIN PARK – Papercuts – Singles Collection 2000-2023 (04/12)

1. Crawling
2. Faint
3. Numb/Encore
4. Papercut
5. Breaking The Habit
6. In The End
7. Bleed It Out
8. Somewhere I Belong
9. Waiting For The End
10. Castle Of Glass
11. One More Light
12. Burn It Down
13. What I’ve Done
14. QWERTY
15. One Step Closer
16. New Divide
17. Leave Out All The Rest
18. Lost
19. Numb
20. Friendly Fire

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw