Skip to content

LIKE MOTHS TO FLAMES – Májusban új lemez

A metalcore-os amerikai Like Moths To Flames az utóbbi időben sorra adta ki a kislemezeket, és ahogy az várható volt, a szerzemények egy hamarosan érkező új album részét képezik: a The Cycles of Trying to Cope címet viselő hanghordozó május 10-én fog megjelenni az UNFD gondozásában.

„A lemez azt a sokféle érzelmet foglalja magába, amin keresztül kell mennünk, amikor az életünk folyamán igyekszünk felnőni – mondta a zenekar énekese, Chris Roetter. – Az elmúlt néhány évben valójában igyekeztem néhányat katalizátorként hasznosítani ezekből az érzelmekből, hogy túljussak azokon a dolgokon, amiken éppen keresztül kellett mennem. Azt hiszem, mindannyiunknak megvannak a saját egyedi módszerei a helyzet kezelésére, ezek itt az enyémek.”

A közelgő album híre mellett egy új kislemez, a Kintsugi is bemutatásra került.

„Amikor a dolgok rosszul mennek, úgy gondolom, ránk vár, hogy összeszedjük a darabokat, és választanunk kell, hogy melyik darabot hagyjuk magára. Ha nem lehet úgy távozni, hogy minden úgy legyen, ahogy a széthullás előtt volt, akkor honnan tudjuk, hogy melyik darabhoz ragaszkodjunk?”

LIKE MOTHS TO FLAMES – The Cycles of Trying to Cope
(05/10 – UNFD)

1. Angels Weep
2. Paradigm Trigger
3. Over the Garden Wall
4. Gone Without a Trace
5. Dissociative Being
6. The Shepherd’s Crown
7. To Know Is to Die
8. Kintsugi
9. Everything That Once Held It Together
10. The Depths I Roam
11. What Do We See When We Leave This Place?

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw