A 2002-ben alakult finn hard rock zenekar, a Leverage folytatja hamarosan megjelenő Gravity albumának bemutatását. A hanghordozó harmadik előfutáraként a Tales of the Night című kislemezdal került kiadásra.
A Gravity album a nyár, a fény, az éjféli nap és a finn zászló ünnepe, Juhannus környékén fog megjelenni, a Tales of the Night pedig a gyász, az együttérzés és a túlélés témáit járja körül. A szerzeményben a Leverage legsebezhetőbb oldalai fonódnak össze a legerőteljesebb jellemvonásaival, miközben felszínre tör a mindannyiunkban ott lakozó emberség.

„A bevezető szándékosan tartalmaz némi Deep Purple: Perfect Strangers-hangulatot – mondta Tuomas Heikkinen, a Leverage alapító gitárosa. – A ’80-as éveket idéző dalhoz sikerült korhű, negyedes basszust is hozzáadnunk. A szám elég könnyen megszületett, az egyik rész hozta magával a következőt, ahogy az a jobb napokon történni szokott. Miután megírtam az énekszólamokat és a dalszöveget, tudtam, hogy Paolo ragyogni fog ebben a dalban. És így is lett, nem csak a szólóénekben, hanem a vokálokban is.”
„Tuomas ösztönös pontossággal szövi a harmóniákat és dallamokat, megteremtve egy olyan hangulatot, amely egyszerre filmszerű és nyomasztó – tette hozzá Paolo Ribaldini, a zenekar énekese. – A basszusvezérelt verzék az árnyak között lopakodnak, majd végül a refrén robbanásszerűen csap az arcunkba. Ezt az ember inkább érzi, mint hallja.”
LEVERAGE – Gravity
(06/20 – Frontiers Music)
1. Shooting Star
2. Tales Of The Night
3. Hellbound Train
4. Moon Of Madness
5. Eliza
6. All Seeing Eye
7. King Ghidorah
8. Gravity
