Skip to content

LEANDER KILLS – A Leander Crew tiszteletére készült az új klip: Nem akarok többé játszani

Új felvétellel és videoklippel jelentkezett a Leander Kills. A Nem akarok többé játszani dalt Köteles Leander írta Keresztesz Ildikó számára, aki ezzel került a 2013-as A Dal döntőjébe, a Leander Rising 2014-es második albumán (Öngyötrő) pedig a zenekaros verzió is megjelent. Most a Leander Kills előadásában szólal meg…

A Nem akarok többé játszani Leander Kills-verzióját a koronavírus vészhelyzet alatt magunkban csak ‘Nem akarunk többé nélkületek játszani’-nak hívtuk. A klipet a Leander Crew tiszteletére készítettük.

Barba Negra & Leander Kills: „Köszönjük, hogy vagytok, hogy veletek dolgozhatunk, hogy fényt és hangot adtok. Köszönjük, hogy órákkal korábban érkeztek és a legkésőbb mentek haza. Köszönjük, hogy nyugodtan engedhetünk útjára rendezvényeket, hogy zenészeink, barátaink a legjobb kezekben vannak. Nélkületek mit sem érne a szakmánk…


www.facebook.com/leanderkills


…Drága közönségünk! Ezt a klipet a Leander Kills a háttérben dolgozó szakemberek tiszteletére készítette, akik nélkül süket, és sötét lenne egy koncerthelyszín, ahol ti is örömmel töltitek időtöket.”


LEANDER KILLS – Nem akarok többé játszani (2020)



LEANDER KILLS – Gyere bánat (2020)





A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw