Skip to content

LĀTØ – Vízöntő

(Fotó: Richard Ungor)

A kecskeméti LĀTØ zenekarnak nemrég jelent meg új videóklipje a Vízöntő, mely egyben a hamarosan érkező albumuk címadó dala is.

„Ez a dal a lemez hangulatának kivonata. A Vízöntőben sokszor a baljós, melankólikus, de mégis lágyan hullámzó gitártémák után, a semmiből előtörő ősi, agresszív energia adja a szám kettősségét. Mivel instrumentális zenét játszunk mindig szükségünk van az újszerű megoldásokra. Míg korábban kihívásként tekintettünk arra, hogy csak zenei motívumokkal miként tudjuk lekötni az emberek figyelmét, mostanra annyira összeszokott a zenekar, hogy nem kell külön azon gondolkozni, hogy hogyan rakjuk össze egy szám szerkezetét, mert már automatikusan „instrumentálisan gondolkodunk”, és ezt a szabadságot élvezzük leginkább a zenélésben. Ez a felszabadultság hallható a Vízöntőben is.”

.
„Mivel az egész albumunkat magunk vettük fel a próbatermünkben, nem kellett semmivel kapkodnunk, volt idő a legapróbb részleteket is kidolgozni, és a stúdiózás közbeni intuitív, plusz ötleteknek is nagyobb teret tudtunk engedni, mely meghatározza az egész anyagot. Az nagylemez további kilenc száma kéthetente egyesével fog megjelenni.”

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw