A német Lantlôs április 3-án adja ki Nowhere in Between Forever című albumát. A Prophecy Productions által gondozott hanghordozóról most egy lendületesebb darab, az Oxygen került bemutatásra.
„Az Oxygen azt jeleníti meg, ahogy görkorcsolyával átszáguldunk a ’90-es évek végének rave-eufóriájáról szóló utópikus látomáson – egy hipervilágon, ahol a digitális felemelkedés és a furcsa, plasztik pozitív hangulat uralkodik – osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat a zenekarvezető Markus Skye. – Arról a korszakról szól, annak szürreális optimizmusáról és a technológiába vetett hitről, mint egy fényes, határtalan jövő kapujáról. Számomra ez egyfajta ’Metal-DnB’ szám, ahol a metal/rock dobok adják a ritmust, klasszikus breakbeat ritmusok ihlették, és olyan sebesség/gyorsulás érzetet kelt, ami egyszerre eufórikus, digitális és éles. Valójában ehhez a számhoz némiképp Blümchen (’90-es évekbeli német happy hardcore előadó) egyes dalai és a Slipknot Eyeless című szerzeménye adta az ihletet, ami talán valamelyest magyarázatot ad erre a vízióra. Ez egy furcsa repülés a végtelen digitális valóság korai 3D-modellein át, a plasztik boldogság és a hatalomtól való kimerültség között lebegve az Elysium felé vezető úton.”
LANTLÔS – Nowhere In Between Forever
(04/03 – Prophecy Productions)
1. Daisies
2. Cherries
3. Oxygen
4. Jeanet
5. Numb TV Superstar
6. Solar Death
7. AutoGuard
8. Planets
9. Ghost
10. Clockworks
11. Windhunter
