Kiadó: Arising Empire / Írta: Gáti Viktor / 7

A francia Landmvrks (a második ’a’-t ’v’-vel írják) 2014-ben alakult Marsailles-ben, és azóta is ott van a székhelyük. Alapvetően modern metalcore-ban utaznak, ám annak egy más stílusokra, sőt műfajokra kiterjesztett vállfaját űzik. A beszédes című The Darkest Place I’ve Ever Been a negyedik nagylemezük.

Már a 2016-os első nagylemez sem csupán a metalcore felett tört pálcát, amellett főleg poszthardcore-elemekben bővelkedett. Az ezt követő szerzeményekről szintúgy elmondható, hogy mellőzik az egy helyben toporgást, ugyanakkor a határozott egyéniséget is. Bár a hármas korong megütött egy kiforrottabb hangnemet, szép számmal maradtak lehetséges irányok a továbblépéshez. Utóbbit az új dalcsokor esetében úgy igyekezett megváltani a brigád, hogy az eddig felhalmozott eszközkészletet már nemcsak az adott lemezen elosztva alkalmazza, hanem akár egyetlen dalba sűrítve támad szinte mindennel, ami az eddigi repertoár részét képezi. Ennek eredményeképp a vaskos, zömében modern metalcore-riffelés alá éles ritmusváltásokat pakoltak, az ének, az üvöltés és a deathcore-ba hajló hörgés kb. soronként váltja egymást, és az MC (konyhanyelven rapper) nyelvpörgetésből is kapunk rendesen, mi több, nem egyszer franciául, trap alapokkal, amivel rövid időn belül sokadszor tolják túl a biciklit a srácok (számomra).

A kortárs, fiatal undergroundhoz ily módon való kapcsolódás egyébként egy helytálló szándék és koncepció, s alighanem itthon ugyanúgy betalál a megcélzott korosztály képviselőinél a zenekar és ez az anyag, ahogy szerte a világon képes erre, habár úgy sejtem, ezzel együtt kissé túl van cifrázva a Darkest Place, túlontúl kötetlen zeneileg. Vagy ez egy új stílus volna, a „modern avantgarde metalcore”? Miért is ne?

Mindent egybevetve, ez, a húzódalnak számító A Line In The Dustot, a harapós, letisztultabb Sulfurt, az erős Linkin Park vibe-ot hozó The Great Unknownt és a korszerű himnikus betétekkel felvértezett La Valse du Temps-t is magába foglaló harmincnyolc perc rejt annyi érdekfeszítő és ígéretes pillanatot, hogy érdemes legyen vele akár többször próbálkozni, hátha végül megtalálja a helyét a hasonszőrű kedvencek mellett.

–

(A lemezismertető eredetileg a 2025. áprilisi számunkban jelent meg.)

–

„Jó ideje különös érdeklődéssel figyelem a francia színteret, óriási bandák dolgoznak arrafelé mostanság! A Landmarks is ilyen: totálisan egyedi, ellentmondást nem tűrően energikus és genetikailag benne van a franciák utánozhatatlan stílusossága. Bár az (utóbbi) év(ek) albumát arrafelé a Last Train adta ki, szorosan mögötte ott robognak Landmarksék is. Így érdemes lemezt készíteni 2025-ben! A hónap legjobb kiadványa.”
– Pintér Miklós 9

„Simán lehetne maxpontos, egy minimális egyediséggel, de legtöbbször csak bejáratott paneleket használnak egy fokkal jobban, mint akiktől nyúlják azokat. Nem egy Bad Omens, attól a szinttől még nagyon messze vannak, de simán lehet ez még jobb!”
– Szénégető Richárd 9

„A metalcore műfajt mindig a dallamcentrikussága miatt bírtam. Na, ebből itt is van bőven. És kísérletezős dalokból is. Nem egy átlagos muzsika. A francia nyelv nem a kedvencem, de ahogy itt-ott felbukkan a dalokban, az különleges ízt ad a zenének.”
– Cselőtei László 8

„Túl sokat akar adni, ez az egyik fő hibája. A másik, hogy bár nagyon széles spektrumot próbál átölelni, valahogy mégis nélkülözi az egyediséget. ”
– Gyuricza Ferenc 6

„Valaki szóljon már a srácoknak, hogy attól még nem lesz jó egy lemez, hogy mindent igyekeznek belegyömöszölni a dalokba!”
– Kiss Gábor 6

„Volt ez a fajta zene is újdonság meg izgalmas. Évtizedekkel ezelőtt. Attól még lehet jó, és vannak is jó pillanatok itt, de olyanok is, amiktől automatikusan elindul a kezem, hogy lekapcsoljam.”
– Uzseka Norbert 6

„Alapból szeretem a folyton-folyvást kalandozó albumokat, a határok nélküli zenélést, az egymástól távol álló műfajok kutyulgatását, de ez az anyag nekem most nem igazán áll össze. Lehet, egy más alkalommal, másfajta hangulatban el tudna kapni, de erre most semmi esély. És nem csak azért, mert a francia nyelvű részektől egyenesen a hideg ráz…”
– Zubor Olly 6

„Kövezzenek meg, süssék rám hogy elutasító és maradi vagyok, de a második tételben a francia rap meg a Lorna Shore-os téma után elkezdtem léptetni, de a negyedik dal elejében megint beleugrottam egy francia nyelvű spoken word részbe és onnan már csak részleteket hallgattam. Hát… nem volt köztük két hasonló….”
– Kánya Ferenc 5

„A szirupos melódiáktól a francia nyelvű rappelésen át a deathcore acsargásig minden van itt, csak éppen az eklektikus részleteket emészthető egésszé rendező vezérfonál hiányzik a dalokból. De az nagyon. Szigorú kézzel kellett volna rendet vágni az ötlethalmazban ahhoz, hogy ez a lemez működhessen.”
– Schmidt Péter 4