Skip to content

LACUNA COIL – Új dal Randy Blythe-tal

A Lacuna Coil egy új kislemezt adott ki Hosting the Shadow címmel. A zenekar legutóbb a New Years Day énekesével működött együtt az In the Mean Time című szerzeményében, míg most, az új dalban a Lamb of God frontembere, Randy Blythe vendégszerepel.

„A Hosting the Shadow egy utazás a fény és a sötétség között, ahol a csend feltárja rejtett titkait. A homályos pillanatok alkalmat teremthetnek a fejlődésre, arra, hogy megtanuljunk úrrá lenni saját árnyékunkon – ami elengedhetetlen az érvényesüléshez – tették hozzá a dalhoz a Lacuna Coil tagjai. – Randy Blythe hihetetlen munkát végzett ebben a számban. Egyszerűen imádjuk a hangját és a gonosz nevetését! Csodálatunk iránta végtelen, és azzal, hogy vendégként közreműködik ebben a dalban, egy álmunk vált valóra. Társulni egy olyan baráttal, akit mérhetetlenül tisztelsz, és aki ráadásul a világ színpadain is szétrúgja a segged: ennél jobbat elképzelni sem lehet. Alig várjuk a napot, amikor együtt adhatjuk elő élőben a Hosting the Shadow-t!”

„Hihetetlenül izgatott voltam, amikor a Lacuna Coil felkért arra, hogy énekeljek velük egy dalban – vallotta be Randy Blythe. – Nem csak nagy rajongója vagyok a zenéjüknek, de ők igazán gyönyörű lelkek, akik már 20 éve olyanok számomra, mintha a családom lennének. A világ minden táján játszottunk már közös koncerteket, és mindig is szerettem volna felugrani a színpadra, hogy együtt énekeljek velük. Alig várom, hogy ez a Hosting The Shadow-val valóban megtörténjen!”

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw