Skip to content

LACUNA COIL – Februárban új lemez!

Az olasz Lacuna Coil tizedik stúdióalbuma, a Sleepless Empire 2025. február 14-én fog megjelenni a Century Media gondozásában. A 2019-es Black Anima óta az első új dalokat tartalmazó albumról a szerdai napon bemutatásra került az Oxygen című szerzemény, amelyhez Latinában forgattak videóklipet.

„Az Oxygen az érzelmi nehézségek és a belső konfliktus egy pillanatát dolgozza fel – árulta el Cristina Scabbia, a Lacuna Coil énekesnője. – A dalszöveg a mérgező környezetben való fulladás érzését közvetíti, akár szó szerint (ahogy a videóban is látni fogjátok), akár metaforikusan, ahol az ’oxigén’ által képviselt minden próbálkozás, ami saját magunk megmentésére irányul, hiábavalónak tűnik. Ez a dal magába foglalja a küzdelmet, hogy kitörjünk abból, ami valahogyan visszatart minket, és egy akadályokkal teli utat mutat be. Egy nyers himnusz a sebezhetőségről, a rugalmasságról és a bátorságról, hogy szembeszálljunk azzal is, ami leküzdhetetlennek tűnik. A klip forgatása közben órákig a vízben elmerülni katartikus élmény volt számomra, rájöttem, hogy bármennyire is kellemes érzés lehet a lebegés, egy pillanat alatt veszélyessé, sőt halálossá válhat, ha nem vigyázunk. Úgy gondoltam, hogy ez egy ahhoz hasonló érzés, mint ami a dalban is szerepel.”

LACUNA COIL – Sleepless Empire
(02/14 – Century Media Records)

1. The Siege
2. Oxygen
3. Scarecrow
4. Gravity
5. I Wish You Were Dead
6. Hosting The Shadow (feat. Randy Blythe)
7. In Nomine Patris
8. Sleepless Empire
9. Sleep Paralysis
10. In The Mean Time (feat. Ash Costello)
11. Never Dawn

https://centurymedia.bandcamp.com/album/sleepless-empire-24-bit-hd-audio

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
DEDIKÁLÁS: OKTÓBER 4.
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw