Skip to content

Különleges moziesemény érkezik a Megadeth-et ünnepelvén!

A Pannónia Movie Kft. multiplexei közül három mutatja majd be itthon is a Behind the Maskot, amely az együttes 40. évfordulóján utolsó albumuk világpremierjéhez kapcsolva visz vászonra egy érdekes koncepciót a rajongók számára.

A 110 perces játékidő során egy életútinterjú szakít meg zenés részeket és bejátszókat, avagy ha úgy nézzük, pont fordítva. Az előzetes információk szerint épp ezért egy fokkal nehezebb pontosan műfajilag behatárolni az alkotást, a vérbeli fanoknak mindenképp kötelező és nosztalgiavasútként hat majd, ám nem dokumentumfilm abban az értelemben, hogy egy komplett karriert mutat be megannyi archív anyaggal, de nem is koncertfilm, hiszen az együttes búcsúturnéja csak később indul, sőt a mozipremier egy nappal megelőzi magának az utolsó lemeznek a megjelenését is!

A Megadeth: A maszk mögött egy filmszerű, örökséget bemutató esemény, amelyben Dave Mustaine lehúzza a leplet a Megadeth 40 éves történetéről, és megosztja a zenekar elképesztő múltjának eddig sosem hallott történeteit, valamint azt a kreatív tüzet, amely a bandát hajtja. A műsorba szervesen beépül a Megadeth új, azonos című albumának világpremierje, amely teljes egészében elhangzik egy, a 40 évet felölelő visszatekintő interjú kíséretében, valamint Mustaine saját, dalról dalra szóló gondolataival a zenekar utolsó stúdióalbumáról. Ez a mozis hanganyag-bemutató esemény lehetőséget ad arra, hogy a közönség elsőként hallgassa meg ezt a mérföldkőnek számító projektet. A Megadeth: A maszk mögött magával ragadó ünneplése a metal történetének egyik legmeghatározóbb zenekarának, amely egyszerre ragadja meg örökségüket és hirdet egy erőteljes, új fejezetet.

Ha tehát a lehető legkorábban hallgatnál bele az ikonikus gárda pályafutásának zárófejezetébe, akkor január 22-én, csütörtökön 18:30-kor találod erre meg a lehetőséget a Pólus Moziban. De akkor sem maradsz ki a különleges alkalomból, ha 19:00-re a Lurdy Mozi, vagy 19:30-ra a Cinema MOM felé veszed az irányt. A GoBuda Mozi ezúttal nem csatlakozik negyedikként, azonban a Pólus és a Lurdy tart még egy pótlehetőséget, csupán már jócskán az albummegjelenés után. Erre január 31-én, szombaton kerül sor, előbbiben 14:00, utóbbiban 15:00 órakor. Az előadások magyar felirattal futnak majd.

Sok szeretettel várjuk tehát mozijainkba az említett két napon első sorban a metál megkerülhetetlen képviselőinek rajongóit, avagy azokat, akik figyelmét a nem hétköznapi koncepció keltette fel. A vásznon keresztül a nézőket külön, exkluzívan köszönteni is fogja Mustaine. Jegyek már kaphatók!