Az újabb keletű nagyon egyenes vonalú, nagyon alapra vett black metalok közül elég kevés van, amely igazán meg tud győzni, habár a műfajban még manapság is van annyi kraft, hogy egy olyan csapat is minőséget tudjon felmutatni, amely azokat a nagyon kő-metal célokat tartja elsőrendűen fontosnak, mint az agresszió, vagy a sebesség. Nem mondom, hogy az amerikai black metal egyik húzónevének számító Krieg számára csak ezek a szempontok fontosak, de a Neill Jameson által 1997 óta elnökölt horda mindig a black metal régi vonalait tartotta szem előtt.
A Ruiner kvázi visszatérő albumnak is tekinthető, hiszen az utolsó sorlemez, a Transient, 2014-ben jelent meg. A Krieg rengeteg tagcserét ért meg Jameson körül, de ez az irányvonalra nem volt jelentősebb hatással. Első hallásra a Ruiner egy tipikusan régi vágású black metal-anyagnak tűnik, ami nyers hangzású, sorjáznak az ismert tremoló-témák, megvan a kellő mérvű agresszió és lendület, a főnök kárál és ordít és fröcsög, mint a régi szép időkben, tehát semmi sem változott, a lemezt elkönyveljük mint újabb stílusgyakorlatot a sorban. Azonban az ismételt meghallgatások most is segíthetnek, mert 3-4 alkalom után előjönnek azok a részletek, amelyek jelzik, hogy a kvintett felállású Krieg kis zenét, kis muzikalitást is csempészett a vad tekerések közé/fölé. A hangzás jól sikerült, a basszusgitár szépen döng a gitárok körül.
A gitárosok a skandináv black metalból eredeztethető száraz, szikár tremoló riffelés mellett szinte mind a nyolc tételben előadnak dallamos témákat is, amelyek kétségtelenül sokat hozzátesznek a lemez korpuszához. Ezek nélkül határozottan szegényesebb lenne az összkép. Soha nem „éltem” igazán a Krieg műveit, de régebben hallottam egyik-másik lemezt, amelyeket felelevenítettem, s ugyan tény, hogy a Ruineren hallunk jó ötleteket (a legjobb talán a záró The Lantern And The Key), továbbá az is kétségtelen, hogy az amerikai black metal is kidolgozta a maga hangzásképeit, világát, a Ruiner alapján aligha lehetne megkérdőjelezni, hogy ez a zene Észak-Európából utazott át az Atlanti-óceánon.
A támadó él továbbra is megvan a Kriegben (a név kötelez), de hallható annyi zenei díszítmény, dallam, hogy az eredmény jól hallgatható legyen.
