Skip to content

Kreator, Carcass, Exodus, Nails – Budapest, Barba Negra – Élő Fém!

Brutális csomag élén érkezett hozzánk a Kreator a Krushers of the World-turnén. Milléék önmagukban is komoly nézőszámot képesek bevonzani, és mivel most nem csak a Carcass, de az Exodus is csatlakozott hozzájuk, nem csoda, hogy csaknem tele pakolták a nagyobbik Barba-sátrat.

Nails

Az estét a kalifoniai Nails nyitotta, akik brutális death/grind muzsikában utaznak, mégis van pár kifejezetten fogós riffjük, dalaik között meg akad nem egy, amik első hallásra is képesek megragadni a hallgató fejében. Az Endless Resistance mindenképpen ilyen, de emellett is voltak bőven jó dalok félórás programjukban. 

Exodus

Az Exodus legutóbbi lemeze nagyon betalált nálam, így annak is örültem volna, ha a teljes szettet erre húzza fel Gary Holt.

Az Exónál persze mindig a Bondy by Blood adja a koncertek keretét, így most is erről került elő a legtöbb dal, de borzasztóan örültem a 3111-nek és a címadónak is a friss Goliathról. Utóbbi a roppant súlyos Blacklistet követte, ez a kettős pedig simán a műsor csúcspontja volt. Befért még a Deathamphetamine is az első Dukes-korszakból, meg volt Toxic Waltz is persze, és már el is érkeztünk az örök záró Strike of the Beastig.

Az Exodusnak is kb. fél óra jutott, a szervezetem meg legalább még ennyit kívánt volna.

Carcass

Kicsit meglepő volt számomra, hogy a Carcass játszik a Kreator előtt, de mégis jól volt ez így kitalálva.

Bill Steerék régóta remekelnek abban, hogy a kíméletlen témák közé kifejezetten dallamos, dúdolható, szinte rock and rollos dolgokat szúrjanak be, így zenéjük talán közelebb is áll a főzenekaréhoz, mint a vegytiszta thrashben erős Exodusé. Nagy kérdés volt, hogy a családi problémák miatt ezúttal otthon maradó Dan Wilding dobost hogy fogja tudni helyettesíteni Waltteri Väyrynen.

És bár az elején úgy éreztem, a Carcass élő produkciója bizonyos dalokban nem oly sebészien metsző, mint általában, hamar sikerült rájuk, illetve Waltterire hangolódnom. Remekül is szóltak persze – ők mindig – így már néhány perc után azon kaptam magam, hogy fülig érő szájjal bólogatok a Heartwork klasszikusaira.

Kreator

A Kreator mára gigantikus turnégépezetté evolválódott, akik nem csak zeneileg váltak mind bombasztikusabbá az évek során, de koncertjeik látványvilága is iszonyú magas fokra emelkedett.

Most is volt füst, lángtenger, hatalmas démonok a színpad két szélén, felgyújtott emberi figurák, meg középen egy hatalmas ördögszarv, benne Ventor cuccával. Azt pedig külön becsülöm bennük, hogy sok pályatársukkal ellentétben, évek óta a friss kiadványaikra építik fel a bulikat. Ma már odáig jutottak, hogy az előző évezredből mindössze négy dal került a programba, a többi mind-mind 2000 utáni szerzemény volt.

És igen, egy Kreator-koncert működhet Extreme Aggressions, Tormentor és Flag of Hate nélkül is. Van hozzá elég bivaly nótájuk, ráadásul még az új albumon vendégeskedő Britta Görtzöt is magukkal hozták, hogy beugorjon hörögni a Tränenpalastba. Kilencven perces produkciójukkal meg is koronázták ezt az ízig-vérig metal népünnepélyt.

__

Kreator, Carcass, Exodus, Nails – Budapest, Barba Negra

Helyszín: Barba Negra

Időpont: 2026. április 13.

Írta: Kiss Gábor

Fotó: Kónya Ferenc

__