KR3LL – Itt van Linda Daemonék második albuma: Thud

Thud címmel megjelent és végig is hallgatható a KR3LL második albuma, a 2018-as Bang lemez utódja.

Ipari zajok, elektronikus dallamok és mocskos rock’n’roll -pont ahogy Linda Daemon (Drugzone, Black Mamba) énekesnő csapatától megszokhattuk.

“Biztos sokan emlékeznek még Linda Daemonra, aki 2016-ban az RTL Klub tehetségkutató műsorában is szerepelt. Az extrém külsejű énekesnő, aki akkor már egyáltalán nem számított kezdőnek, a válogatón a saját dalát adta elő, s bár a műsorból hamar kiesett, ez egyáltalán nem keserítette el – azóta is rendszeresen fellép különböző formációkkal.

A több mint két évtizede pályán lévő, kanadai születésű, de magyar származású előadó, akit a Zero-G és Drugzone banda élén ismert meg a közönség, 2013-ban alapította meg a bandát. Társai: Tommy Muratore gitáros, Keresztes Viktor dobos.

Saját stílusú zenét kreáltunk, erős ütemekkel, energikus vibrálással és pozitív dalszövegekkel, amelyeket mindenki magáénak érezhet. Az élő hangszerek és az elektronikus hangzás keverésével egyfajta partizenét hozunk azoknak, akik szeretik elengedni magukat, imádnak táncolni, headbangelni, elveszni az izgalmas dallamokban.


www.facebook.com/kr3llband


KR3LL – Thud (a 2022-es album)



01. Stick It In Yo’ Head
02. A Night Out
03. Virtual Prisoner
04. Million Suns
05. Sold Out
06. I am The Only One
07. No Fun
08. Rain Pours
09. You’re Going Down
10. Rise
11. I Own The World
12. Ghost Cake







KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Black And Gold címmel augusztus 19-én jelenik meg a dögös, metalos rock’n’rollt nyomató svéd Thundermother ötödik albuma, a 2020-as Heat Wave lemez utódja, második előzetesként pedig a klippel kísért I Don't Know You dallal lehet barátkozni.
Övergivenheten (kb. elhagyatottság) címmel augusztus 19-én jelenik meg az új Soilwork album, a 2019-es Verkligheten lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért címadó dallal lehet ismerkedni. A svédek legutóbbi kiadványa a 2020 végén megjelent A Whisp of the Atlantic EP volt.
Még 2018 végén vált netes szenzációvá a metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu zenekar, az első lemezük pedig The Gereg címmel jött ki 2019 szeptemberében. Úgy volt, hogy a Sabaton vendégeként hozzánk is eljutnak majd, de a pandémia nem csupán ezt a tervüket tette tönkre.