Skip to content

KNIFE – Koncert EP érkezőben

A 2019-ben alakult német Knife újfent szövetségre lépett a black és a speed metal emésztő mélységeivel, aminek köszönhetően egy dühös fenevadat szabadít a világra a Live Leather Hounds EP képében. Az augusztus 23-án a Napalm Recordsnál megjelenő anyag a 2023-ban a Sodommal közös Evil Obsession Tour során rögzített dalokat fogja tartalmazni, valamint egy erőteljes stúdiónótát, a Desaster és a Sacred Steel tagjaival előadva. Az EP-ről első előzetes gyanánt a White Witch/Black Death című szerzemény került bemutatásra, egy hivatalos koncertvideó kíséretében.

„A White Witch/Black Death a Knife hangzásának minden ismertetőjegyét felvonultatja – tudhattuk meg a zenekar tagjaitól. – Kegyetlen sebesség, bömbölő gitárok, dübörgő basszus, durva dobok és üvöltő ének – az igazi Knife metal esszenciája. Ez a dal az élő előadásaink egyik csúcspontja, amely színtiszta metalmániába kergeti a közönséget. Amikor a boszorkány hív, a közönség tombol!”

Az oberhauseni Turbinenhalle-ban és a regensburgi Obertraubling Eventhalle repülőtéren rögzített Live Leather Hounds a Knife diszkográfiájának energikus és organikus keverékét mutatja be.

„A Live Leather Hounds EP megjelenésével szeretnénk köszönetet mondani minden rajongónknak az elmúlt öt évben nyújtott támogatásukért! A járvány után rengeteg koncertet adtunk és rengeteg nagyszerű emberrel találkoztunk, ezért úgy gondoltuk, hogy ezeknek a pillanatoknak a megörökítése egy remek módja annak, hogy felemeljük a Kést az igazi Fekete Bőrkopóknak. Az EP az igazi, nyers Knife-élményt nyújtja nektek, minden sallang nélkül. Szóval, álljatok be a falkába! A Bőrkopók még mindig vadásznak! Találkozunk a turnén: Ferli, Gypsy, Laz, Vince Nihil.”

KNIFE – Live Leather Hounds EP
(08/23 – Napalm Records)

1. White Witch/Black Death
2. Inside The Electric Church
3. Black Leather Hounds
4. Heaven Into Dust
5. I Am The Priest
6. Metalized Blood (feat. Guido „Sataniac” Wissmann, Gerrit P. Mutz)

https://knifemetal.bandcamp.com/album/live-leather-hounds

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw