K.K.’s Priest néven egy új bandát hozott össze a Judas Priest alapító gitárosa, a legendás brit metal zenekarból 2011 tavaszán önszántából távozó K.K. Downing, méghozzá két egykori kollégájával, Tim „Ripper” Owens énekessel (Jugulator és Demolition albumok) és Les Binks dobossal, aki Stained Class és a Killing Machine lemezek mellett a klasszikus élő albumon, az 1979-es Unleashed In The East-en is játszott. A három ex-Priest muzsikus mellé Tony Newton basszer (Voodoo Six) és A.J. Mills gitáros (Hostile) sorakozott fel, a debütáló albumon pedig már folyik is a munka. A Judas Priest 50 évét K.K. is megakarja ünnepelni a saját zenekarával, szóval turnézni is fognak.
K.K. Downing: „Nem csupán elkerülhetetlen, de elengedhetetlen is volt számomra, hogy a K.K.’s Priesttel továbblépjek és hogy elővezessem mindazt, amit várnak tőlem, tőlünk. A rajongók követelése és hatalmas támogatása révén úgy érzem, nekem itt a helyem. Amikor a K.K’s Priest turnéra indul majd a világ körül, a rajongók egy olyan program számíthatnak, amelyben ott lesznek az igazi, klasszikus dalok és a Priest hangzása, együtt az újonnan született, óriási metal nótákkal.”
kkdowning.net/steelmill
A múlt nyáron K.K. Downing a Bloodstock fesztiválon lépett fel a klasszikus Judas Priest nótákkal – csaknem tíz év után. Novemberben aztán Ripperrel és Les Binks dobossal, valamint A.J. Mills gitárossal és a Megadeth bőgősével, Dave Ellefsonnal is adott egy különleges koncertet, amely végül elvezetett az új banda megalakításához.