A KISS három élő, eredeti tagja, azaz Paul Stanley gitáros/énekes, Gene Simmons basszusgitáros/énekes és Peter Criss dobos december 7-én, vasárnap, kevesebb mint két hónappal egykori bandatársuk, Ace Frehley halála után együtt jelentek meg a Fehér Házban, hogy átvegyék a Kennedy Center díjat. A három zenész szmokingban jelent meg a Donald Trump által vezetett gálán, ahol George Strait dalszerzőt, Michael Crawford és Sylvester Stallone színészeket, valamint Gloria Gaynor énekesnőt is kitüntették.
„Egy álom vált valóra – mondta az eseményt követően Peter Criss. – Nagy történelemrajongó vagyok, ezért korán érkeztünk. Látni akartam, hol gyilkolták meg Lincolnt, ami nagyon megrázó volt. Könnyeztem. Elmentünk oda, ahol meghalt. Aztán elmentünk az archívumba, ahová senki sem léphet be. És láttam a Függetlenségi Nyilatkozatot, ezeket a csodálatos dolgokat, ezeket a fantasztikus tárgyakat. Hatalmas történelemrajongó vagyok, szóval nagyon klassz volt. Brooklyn utcáiról származom. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen dologban lesz részem. És ez egy nagyon jó év volt. December 19-én jelenik meg az új albumom. 20-án van a születésnapom. 80 éves leszek, és itt vagyok a Kennedy Centerben. Hűha. Szóval ez egy igazán ’hűha’ év volt számomra. Istenhű katolikus vagyok, ezért jövő héten, amikor hazamegyek, minden nap templomba fogok járni… Isten nem is adhatott volna többet nekem, egy brooklyni utcagyereknek. El sem hiszem, hogy a Fehér Házban jártam. Szent makréla, a Fehér Házban! Bárcsak itt lennének a szüleim, hogy lássák ezt. Öt hete elvesztettük a gitárosunkat, Ace-t. Szörnyű balesete volt. Bárcsak itt lenne. Ez egy álom. Szinte irreális. Tegnap este az Ovális Irodában voltam az elnökkel. Nem is aludtam. De este végre lehajtottam a fejem, és kilenc órát aludtam, ami valóságos csoda, hiszen álmatlanságban szenvedek, és ma sem tudtam elhinni, hogy itt fogok ülni, és találkozni fogok ezekkel az emberekkel.”
Arra a kérdésre, milyen volt Ace Frehley nélkül részt venni a gálán, Paul Stanley így válaszolt:
„Nos, ez attól még egy ünnepség, és gyászolhatjuk őt, valamint ünnepelhetjük azt, amit elértünk. Én valóban az amerikai álom gyermeke vagyok. Semmink sem volt, amikor ide érkeztünk. A szüleink a második világháború alatt menekültek ide, és valami nagyszerűre vágytak, keményen dolgoztak, és soha nem vártak alamizsnát. Mi vagyunk ennek az eredménye. Szóval megtiszteltetés itt lenni.”
***
Arról, hogy Lars Ulrich milyen dobos, mind a zenei szakmán belül, mind a rajongók körében megoszlanak a vélemények. Bill Ward, a Black Sabbath dobosa viszont védelmébe vette a Metallica társalapító tagját.
„Lars… Az első dolog az, hogy ő a legszerethetőbb ember – nevette el magát Bill Ward. – Természetesen nemrég találkoztam vele, és nagyon örültem, hogy együtt tölthettünk egy kis időt, amikor a Black Sabbath utolsó koncertjét adtuk, és úgy emlékszem, körülbelül egy órán át megállás nélkül beszélgettünk. Azaz, amikor ő és én beszélgetni kezdünk, őszintén szólva, ez egy kicsit olyan, mint amikor Johnny Kellyvel vagyok a Type O-ból. De tudod, mit? Ez minden dobosra igaz, akivel találkozom. De mi mindig nagy öleléssel köszöntöttük egymást. És sok mindent megosztottunk egymással. Sok közös történetünk van. Nagy tisztelettel vagyunk egymás iránt. Tudom, hogy ő a Black Sabbath nagy rajongója, én pedig a Metallica nagy rajongója vagyok. Imádom a Metallicát. Imádom Lars dobolását. Meg kellett találnia önmagát, ahogy az egész zenekarnak is. És megtalálták a helyüket, ahol létezhetnek és dominálhatnak a heavy metalban. Amikor először találkoztam velük, nagyon fiatalok voltak. Mind nagyon fiatalok voltak. Azt hiszem, Larsszal akkor találkoztam először, amikor körülbelül 18 éves volt, legfeljebb 19. Szóval, létrehozták a saját közösségüket és egy saját zenei műfajt. És ez egy olyan nagyszerű név, a Metallica! Lars pedig zseniális dobos. Kitartó, keményen dolgozik. Láttam, hogy keményen dolgozik. És nagyon kedves ember. És én nem tudom, mi van a kicseszett dobosokkal, de mindenki fecseg. Astonban így mondjuk, ha valaki ’sokat beszél’. De amikor mi összejövünk, ő beszél és csak beszél, hogy őszinte legyek. Én pedig megpróbálok egy kis szünetet találni, amikor elhallgat, hogy levegőt vegyen, és próbálok abban a kis résben én megszólalni. De halálosan kedvelem őt. Amikor átölelem, bárcsak örökké ott maradhatna. Szeretem a családját. Szeretem, ahogy játszik. Szóval ő egyszerűen az egyik legjobb ember, akit ismerek.”
A többek között a Rainbow, a Michael Schenker Group, az Alcatrazz, vagy éppen az Impellitteri soraiból is ismert angol énekes, Graham Bonnet megerősítette, hogy a következő szólóalbumán az Iron Maiden frontembere, Bruce Dickinson is vendégszerepelni fog.
„Két hónapja vette fel a vokált. A dal utolsó versszakát, előrefrénjét, majd a refrénjét énekli. Aztán a végén még egy kis improvizáció is belefért. Nekem az első versszakot kell énekelnem az előrefrénnel, majd a refrénnel. Szóval, nekem is lesz dolgom. De még nem vettük fel. Most szerzünk be néhány új berendezést a stúdióba. És úgy tudom, van egy új mikrofonunk is, amit már alig várok, hogy kipróbálhassak.”
Mint kiderült, Bruce Dickinson a The Fifth Force Of Nature című dalban működik közre.
„Arról szól, hogy ez a valóság, vagy valami egészen más? Alapvetően erről szól” – árult még el némi infót a szerzeményről Graham Bonnet.
***
Új albumon dolgozik a kanadai Gorguts. A death metal veteránok régóta várt nagylemezével kapcsolatban a következőket tudhattuk meg Luc Lemay gitáros/énekestől:
„Azt mondtam magamnak, hogy amint visszatérünk a két évvel ezelőtti észak-amerikai Cannibal-turnéról (a Cannibal Corpse mellett a Mayhem és a Blood Incantation vettek még részt az eseményen – a szerk.), újra elkezdem a dalszerzést. Tényleg jó hangulatban voltam, és éreztem, hogy van mondanivalóm. És egy kicsit rá is koppintottam a fejemre, feltéve a kérdést: miért tartok egyáltalán ilyen szüneteket? De van, hogy egyszerűen nem vagyok ráhangolódva a dologra. Szeretek állandóan millió-egy fajta dolgot csinálni. De amikor befejeztük a Cannibal-turnét, belekezdtem: ’Oké. Milyen legyen ennek az albumnak a stílusa?’ Szóval próbáltam összeállítani egy új esztétikát, de nem találtam semmi érdekeset, ami inspirált volna. Aztán azt mondtam: ’Hé, mi lenne, ha minden albumról vennék egy-egy elemet?’ Mert az 1993-as Erosion… óta nem írtam tremolóval és thrash ritmusokkal rendelkező riffet. Az hosszú idő. Mi lenne, ha újra ilyen riffeket írnék? Aztán elkezdtem ezt disszonáns riffekkel és mindenféle más dologgal keverni, és ejjha, ez valami igazán új dolgot eredményezett. Az emberek azonnal felismerhetik a zenekart, mégis, ez az album nagyon különbözik az összes többitől. Szóval, így nézett ki a kreatív folyamat ennek a lemeznek az esetében. Nagyon izgatott vagyok emiatt.”
A zenekar júliusban három napot töltött Colin Marston basszusgitáros pennsylvaniai stúdiójában, ahol négy új dal demófelvételei készültek el az albumhoz. És hogy mikor kezdődhetnek meg a lemez végleges felvételei?
„Talán március körül, vagy valami ilyesmi – folytatta Luc Lemay. – Még meg kell beszélnünk. De a zene, az összes zene már egy ideje készen van. És ehhez sok időre van szükségem. Sokat kell olvasnom, hogy megtaláljam a koncepciót, mert szeretek konceptalbumokat készíteni. Szóval sok időbe telt, mire megtaláltam a témát. De közvetlenül a turné előtt rábukkantam néhány témára, és azt gondoltam: ’Ez nagyon érdekes.’ Azóta ez jár a fejemben. Szóval megvan a téma, amit akartam. Nagyon inspirál. Úgyhogy, jó lesz.”
