Skip to content

KISSIN’ DYNAMITE – Pénteken jelenik meg a Back With A Bang album

A német stadionrock zenekar, a Kissin’ Dynamite új albuma, a Back With A Bang július 5-én, azaz most pénteken fog megjelenni a Napalm Records gondozásában. A korong címadó dala azonban már most, pár nappal a komplett anyag megjelenése előtt meghallgatható.

„Visszatértünk – Back With A Bang! Mivel nem vagyunk a túlzottan intellektuális koncepciók zenekara, sokkal inkább csapunk bele a lecsóba. A küldetésünk? Visszahozni a Stadionrockot! A rajongóinkat a Kissin’ Dynamite legtisztább formájával jutalmazzuk: kiforrott, egyenes és intenzív!” – olvasható a zenekar közleményében.

A Back With A Bang korábbi kislemezei rendkívül jó fogadtatásban részesültek. Az első single, a Raise Your Glass első helyezést ért el a német rock rádiós listákon, a legutóbbi kislemez, a The Devil is a Woman pedig több százezer streamelésre tett szert kevesebb, mint egy hónap alatt.

A Kissin’ Dynamite a legutóbbi albumával (Not the End of the Road – 2022) a második helyet szerezte meg a Hivatalos Német Albumlistán. Emellett rendszeresen vezetik a Rock Radio Airplay Chartsot, a legnagyobb slágereik pedig több millió streameléssel és videómegtekintéssel rendelkeznek.

KISSIN’ DYNAMITE – Back With A Bang
(07/05 – Napalm Records)

1. Back With A Bang
2. My Monster
3. Raise Your Glass
4. Queen Of The Night
5. The Devil Is A Woman
6. The Best Is Yet To Come
7. I Do It My Way
8. More Is More
9. Iconic
10. Learn To Fly
11. When The Lights Go Out
12. Not A Wise Man

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw