Skip to content

KINT A BÁRÁNY – A zalai csapat új klipes dala Vörös Andrással: Cirkusz minden éjjel

Még tavasszal mutattuk be a zalai Kint a Bárány zenekar első dalát, a Jó trükkben vendégként Bokodi Bálint énekelt, most pedig itt a második számuk, ezúttal klippel együtt. A Cirkusz minden éjjel az Ørdøg frontemberével, Vörös Andrással készült.

Vörös András a metal.hu-nak a premier kapcsán:Amikor tavasszal a zenekar megkeresett, még sem őket, sem a koncepciójukat nem ismertem. Rákattintottam a korábbi dalukra, elindult a gitár, oké, ez nem is rossz… aztán bejött az ének, és elkezdtem ráncolni a homlokomat, hogy én ezt a hangot már hallottam valahol. A refrénnél már annyira erősödött bennem a gyanú, hogy gyorsan felhívtam Bokodi Bálintot, akivel nemcsak a Diabolus In Musicában játszunk együtt, de énekórákra is hozzá járok, hogy figyelj, ez nem te vagy? De. Hát akkor megyek én is, tök jó! Hol vettétek fel? A zalai dombok között, a Zengőkert stúdióban, Bánházi Gabinál. Ja, akkor meg pláne!

És nagyon örülök, hogy így lett. Balázsék, a Kint a Bárány zenekar tagjai remek srácok, a Zengőkert pedig elképesztő hely. Ez talán valamennyire ebből a videóból is látszik, de készült ott sok más is, ami mind magáért beszél. Jó volt ez a dalt felénekelni, aztán még egyszer elmenni a videó forgatására, sajnáltam volna, ha ez kimarad az életemből. Remélem, hogy a Kint a Bárány idővel keres magának állandó énekest, és koncertezni is fognak, és akkor biztos lesz rá alkalom, hogy egyszer élőben is eljátsszuk ezt együtt.






Kint a Bárány – Facebook



KINT A BÁRÁNY feat. Vörös András – Cirkusz minden éjjel (2021)

A Kint a Bárány zenekar egy 2016-ban alakult formáció. A tagok Zalaszentgrótról és Zalaegerszegről verbuválódtak össze, és számos más metal felállásban bizonyítottak már. Dalaikat a precizitás és az igényesség jellemzi, amolyan örömzenei köntösbe bújtatva. A négy év alatt a zenészek szépen összeszoktak már, az énekesi poszt azonban még kiadó. Jelenleg húsz kész dal vár eléneklésre.

Máté P. Gábor szövegíró:A Jó trükk a fajsúlyosabb számaink egyike. Tartalmában hűen tükrözi mindazt a küzdelmet, amit mindannyian megéltünk. Ki tudsz-e törni abból a világból ahova születtél. Van-e mód a továbbhaladásra, amikor ellenérdekelt erők gátolják az utadat. A dal leképezése a társadalmunkban meglévő valós problémáknak, és a kiutat magunknak kell megtalálni.

A banda a klasszikus metal felállásban játszik. A doboknál Horváth Norbert, a basszusgitárnál Farkas Gábor, a két szólógitárnál pedig Varga Krisztián és Simon Balázs tolja a saját szerzeményeket. Bazsi a szövegek megírására gyermekkori jó barátját, a színészként dolgozó Máté P. Gábort kérte meg. Elmondása szerint a zenekar nagyon jó hangulatban próbál, igazi baráti közösséget alkotnak.

Jelenleg a Jó trükk című számuk van stúdiókész állapotban, melynek eléneklésére a népszerű zenészt és énektanárt, Bokodi Bálintot (Lost Continent) kérték fel. A hangfelvétel Bánházi Gábor Zengőkert stúdiójában került rögzítésre. A dalhoz egy karaoke videóklip is készült, amely a zenekar első nyilvános bemutatkozása. Új dalok megvalósításán jelenleg további vendégénekesek közreműködésével dolgozik a csapat
.”

KINT A BÁRÁNY feat. Bokodi Bálint – Jó trükk (2021)


nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw